Létrehozva: 2020.09.29.

Szexgyilkos pillanat: Döbbenet, de ezért nem kívánom többé a páromat

Vannak esetek, amikor képtelenség megmondani, mikor romlott el a kapcsolat. Máskor pedig halál pontosan tudja a nő, mi volt az a mozzanat, ami aláírta a románc halálos ítéletét. Meghökkentő beszámolók következnek!

Vannak helyzetek, amikor egyáltalán nem kell gondolkodni, vajon miért hűlt ki a láng a kapcsolatban, hiszen az ember pontosan emlékszik, mivel csapta ki a biztosítékot végérvényesen a másik. Egy internetes fórumon elmesélték a nők, mi volt az utolsó csepp, amiért úgy döntöttek: ezzel a férfival szakítani kell.

Fotó: Getty

„Vonzódom az idősebb férfiakhoz, ezért szerettem bele az exembe is. Aztán látni kezdtem, milyen is valójában. Egy buliban a barátaim előtt vállalhatatlanul berúgott, és akkor esett le a tantusz, hogy szinte minden nap lerészegedik.”

„Egyszer csak elkezdett idegesíteni minden, amit a férjem csinált, még az is felbosszantott, ahogy reggel főzi a kávét. Aztán rájöttem, hogy miért: mert elmúlt a szerelem.”

„Rájöttem, hogy csapnivaló a helyesírása, és ettől teljesen kiábrándultam. Körülbelül egy általános iskolás gyerek szintjén volt, vagy még rosszabb.”

„A volt pasimból akkor ábrándultam ki, amikor felszedett plusz harminc kilót. Emberileg szerettem őt még, de képtelen voltam ágyba bújni vele. Borzasztó bűntudatom van a mai napig, de ha elmúlik a szexuális vonzalom, akkor nincs mit tenni. Szakítottam vele.”

„Akkor ábrándultam ki belőle, amikor kijelentette, hogy szerinte nem tisztelem és nem fogadom el őt; pedig szerintem ez nem így volt, és azt éreztem, bármit csinálok, ennek a pasinak az nem lesz elég.”

„Elutaztam egy hónapra egy kiküldetésre, és az idő alatt nem találkoztunk. Rájöttem, hogy egyáltalán nem hiányzik, sőt, az idő nagy részében rettentően untat a társasága.”

„Elkezdett edzőterembe járni, és furcsa lett, nem tudom megfogalmazni, hogyan. Mindenesetre nem tetszett, amilyen megszállott lett – és az se, hogy egyre izmosabb, hiszen én nem ilyennek ismertem és szerettem meg őt.”

„Nagyon kedves srác volt, de nem tudtam megszokni, hogy milyen igénytelen a testi higiéniára. Fogalmam sincs, mit csinált rosszul, de néha rettenetes szaga volt, hiába zuhanyzott rendszeresen. Egy idő után már nem is kívántam, hogy közeledjen hozzám.”

„Néhány hónap után elkezdte mondogatni, hogy fogjam be a számat. Amikor zavartam őt, vagy együtt voltunk a barátaival. Megalázó volt, tiszteletlen, és nem tudtam többé úgy szeretni, ahogyan azelőtt.”

„Három éve együtt vagyunk már, és még mindig nem kérte meg a kezemet. Félek, hogy valójában nem akar komoly kapcsolatot, csak szórakozik velem; és azt vettem észre, hogy kezdek kikacsingatni a kapcsolatból…”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza