Létrehozva: 2020.02.07.

Nem magától lesz boldog a házasság, mutatjuk, mit tudsz tenni érte

Sokan azt hiszik, hogy miután kimondták a boldogító igent, minden rózsaszín és tökéletes lesz. Szakértők szerint azonban ez csak akkor igaz, ha mindkét fél dolgozik rajta. Mutatjuk, mire kell odafigyelni!

Senki nem számít arra, hogy borzasztó lesz a házassága, és amikor elromlanak a dolgok, sokan hajlamosak a másikra mutogatni, vagy beletörődni, hogy egyszerűen rosszul választottak. Pedig szakértők szerint legtöbbször inkább arról van szó, hogy férj és feleség hagyja elmérgesedni a dolgokat, míg végül mindketten boldogtalanok lesznek. Azonban ennek nem feltétlenül kell így lennie, ha a házastársak odafigyelnek legalább erre a 7alapvető dologra.

Fotó: Pixabay.com

1. Megértés és meghallgatás

Sokszor a párok annyira elfoglaltak, hogy nincs energiájuk egy alapos beszélgetésre esténként. Pedig ha meghallgatják egymást, kibeszélik, mi történt aznap, igen erős köteléket hoz létre közöttük.

2. Senki nem gondolatolvasó

Főképp a nők hajlamosak azt hinni, hogy a férjük tudja, mire van szükségük, és megsértődnek, ha mégsem kapják meg. Fontos, hogy minden, ami nem egyértelmű, ki legyen mondva.

3. A hála nem magától értetődő

A párok minden nap tesznek egymásnak apró szívességeket. Nem kell minden apróságot megköszönni, de ha soha, semmiért nem hálás a férj vagy a feleség, akkor annak hamar sértődés a vége.

4. Sokszor az időbeosztáson megy a vita

Van, hogy a hétköznapok rohanásában a férj vagy a feleség elfelejt megemlíteni egy túlórát, vagy egy vidéki konferenciát, aminek éktelen veszekedés lehet a vége. Nem kell mindenről beszámolni egymásnak, de érdemes hétvégente összeülni egy pohár bor vagy tea mellett, és megbeszélni, nagyjából hogy fog kinézni a hét.

5. Vészjelek figyelmeztetik a párt

Vannak olyan tünetek, amik azt mutatják, hogy sürgősen ráncba kell szedni a kapcsolatot. Ha az utóbbi időben sok a kritizálás, gúnyolódás, védekezés és sértődött hallgatás, le kell ülni, és alaposan átbeszélni a dolgokat.

6. Ne mérgesedjen el a vita

Sokan azt hiszik, rossz az a házasság, ahol vitatkoznak a felek. Pedig az egészséges párkapcsolat egyik alapfeltétele, hogy legyenek konfliktusok, hiszen két ember együttélésében mindig vannak döccenők. Az azonban nem mindegy, hogyan oldják meg ezeket. Mindig a közös megoldás legyen a cél, nem pedig az, hogy valakinek igaza legyen.

7. Időben kell segítséget kérni

Van az úgy, hogy a házasság megindul a lejtőn, és a pár képtelen megoldani a helyzetet, egyre több a feszültség, fájdalom, sértődés. Érdemes időben belátni, hogy szakértőhöz kell fordulni; egy párterapeuta segítségével igenis lehet még boldog a házasság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza