Létrehozva: 2020.10.06.

Nagyon durva, de most már biztosan tudom: rossz férfihoz mentem feleségül

Rengeteg eset van, amikor évek múltán jön rá a nő, hogy rosszul választott. De annak se jobb a helyzete, aki néhány héttel az esküvő után döbben rá az igazságra. Fájdalmas beszámolók következnek!

Sokszor alig telik el egy kis idő a menyegző után, és a friss feleség rádöbben: nem is e mellett a férfi mellett akar felébredni reggelente. Egy internetes fórumon nők vallottak arról, milyen volt ráeszmélni, hogy nem is annyira szerelmesek, mint hitték, sőt, sokan egyenesen menekülnének a házasságból.

Fotó: Pixabay.com

„Rossz emberhez mentem férjhez. Most már feltűnik, hogy még a haverjaim is jobban bánnak velem, mint ő. Míg nem házasodtunk össze, ezt nem akartam észrevenni.”

„Bár hozzámentem a páromhoz, továbbra is hiszek benne, hogy léteznek lelki társak, és egy napon meg fogom találni az enyémet. Csak ez piszok nehéz menet lesz.”

„Nem érzem azt a lángoló és forró szerelmet, amit kellene. Fogalmam sincs, mit csináljak; aranyos ember a férjem, de teljesen el vagyok keseredve, hogy nem szeretem eléggé.”

„Pár hete házasodtunk össze, de máris úgy látom, hogy életem szerelme férjként egy sótlan, unalmas pasi lett.”

„Kitartok mellette, és a házasságunk mellett, a kislányunk miatt. De úgy érzem, hogy nem a megfelelő embert választottam, nem érzem azt a biztonságot, amit kellene.”

„Néha én is úgy érzem, nem kellett volna hozzámennem. Máskor meg életem legjobb döntésének érzem. Egy biztos: még mindig őrülten szeretem őt!”

„Azt hiszem, elsiettem ezt a házasságot. Valahogy nem a párom az igazi, és most, hogy hozzámentem, esélyt se adok a nagy Ő-nek, hogy betoppanjon az életembe.”

„Képtelen vagyok kapcsolódni vele, valahogy teljesen más csatornát nézünk. Erre akkor jöttem rá, amikor megismertem a szeretőmet; vele minden nagyon könnyű, egy húron pendülünk, kitaláljuk egymás gondolatait…”

„Hiába vagyok férjnél két éve, még mindig álmodozom az exemről, aki elvette a szüzességemet. A mai napig rá szoktunk írni egymásra, megkérdezni, hogy van a másik, és eszméletlenül hiányzik. Szerintem szerelmes vagyok belé.”

„Még hat hónap se telt el az esküvő óta, de máris úgy érzem, nem őt kellett volna választanom.”

„Egyre kevesebb közös témánk, dolgunk van, sehova nem megyünk együtt, és már két hónapja nem szeretkeztünk. Szerintem nem a megfelelő férfihoz mentem hozzá.”

„Most már biztosan tudom, hogy nem ő az igazi; de mihez kezdenék, ha elválnék? Nem is értené, miért hagyom el, ahogyan a család, barátok se, hiszen egy nagyszerű ember. Egyszerűen csak nem vagyok szerelmes.”

„Azonnal tudtam, hogy nem jól választottam, amikor azt mondta, ha kutyát merek vinni a közös házunkba, ő abból a lendületből viszi is a menhelyre.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!