Létrehozva: 2016.09.18.

Most kiderül az igazság: így működik a férfiasságnövelő szexeszköz

Valóban mûködik a péniszszivattyú? Egy házaspár most felfedi a titkot, miután tesztelték a férfiasságnövelõ eszközt. Az eredmény bámulatos, nemcsak a növelésben hatásos a pumpa!

Sok férfi szeretne nagyobb péniszt függetlenül attól, hogy mennyire jól van ellátva a hímtagja. Egy friss tanulmány szerint a férfiak 45%-a szívesen venné, ha nagyobb méretekkel rendelkezne. Páran még kés alá is vetetik a nemes szervet, de természetesen vannak sokkal kímélőbb lehetőségek is. 

Gary és Alice a péniszpumpa kipróbálása mellett döntöttek és a néhány hónapos használat után 1,5 cm-rel hosszabbodott meg a férfi pénisze, a kerülete pedig majdnem 2 centivel nőtt. Ráadásul már az első használatkor is jelentkezett minimális, de észlelhető különbség.

Gary elmondása szerint meg van elégedve a péniszméretével.

Bevallom, nem a méret miatt kezdtem el használni, sokkal inkább az erekciós zavarokat szerettem volna enyhíteni vele.

Felesége is csak megerősíteni tudta ezt, neki is tökéletesen megfelel Gary mérete ami jelenleg 20 cm hosszú.

"Korábbi partnereim esetében többször elcsodálkoztam azon, hogy valójában mekkora is az akkora! Komoly, méretes péniszeket láttam..."

Nagyobb méretű pénisz esetében különösen fontos a rendeltetésszerű használat, de  a szexuális játék nagyon fontos, mert ha rosszul használják, akkor bizony fájdalmat okozhat a nőnek. 

Amióta használjuk a pumpát, úgy vettem észre, hogy sokkal keményebb és határozottan szélesebb a pénisze. A G-pontos orgazmusaim száma ugyancsak megnőtt, amiért nagyon hálás vagyok 

- számol be lelkesen a tesztelésről Alice.

Samantha Evans szexuálszakértő is határozottan ajánlja a péniszszivattyút, hiszen a visszajelzések alapján tényleg segít a merevedési zavarokkal szenvedőknek is. 

Állítása szerint a pumpával fent lehet tartani a pénisz egészségét és az edzésben tartás következtében az erekciók száma és hatékonysága is megnő. 

Abban is mindenki megegyezett, hogy a műtét a legutolsó eljárás amit ilyen esetekben alkalmazni kellene. 

Forrás: dailystar.co.uk

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mandiner.hu

Tank miatt állt le a forgalom a Déli pályaudvarnál

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!