Létrehozva: 2017.07.01.

Így menti meg a hotelszex a kapcsolatodat!

Idõvel a legszenvedélyesebb szerelem tüze is csendes parázzsá változhat, pláne, ha nem figyelsz. Egy kapcsolatért küzdeni kell, magától biztosan nem marad meg a lángolás. Ezzel a technikával azonban újra felizzik majd a vágy.

A kapcsolat elején minden tökéletes, szinte olyan, mintha hétköznap is nászúton lennétek. Minden új, varázslatos és izgató. Egy idő után azonban felszáll a rózsaszínű köd, és marad a megszokás. Kinél később, kinél korábban köszönt be ez az időszak. Ha tudatosan odafigyelsz, és nem bízod a sorsra, akkor megtartható az izzó szenvedély.

Egy párkapcsolatban fontos a biztonság, amit egymásnak nyújthat a két ember, de ugyanolyan fontos a változatosság és a kaland is. Meg kell találni a kettő közötti egyensúlyt, hogy ne unj rá a másikra. A szexterapeuta szerint az emberek nem is gondolnák, hogy milyen apróságokon múlhat, hogy boldog-e a párkapcsolat vagy sem. Sokan nem is kérnek tanácsot, mert úgy gondolják, hogy akkora a baj, hogy biztosan nem lehet rajta segíteni, főleg nem egy külső, harmadik személy segítségével.

Hogyan mentheted meg a kapcsolatot?

Egyetlen, kicsi erőfeszítéssel, változtatással már hatalmas eredményeket érhetsz el. Legyél spontán, kreatív és dobd sutba a bátortalanságot. Egy kutatás szerint egy hotelszobában teljesen más élmény a szex. Kiszakadhatsz a  hétköznapi gondokból (mindegy, hogy egy órára vagy egy hétvégére), semmi más nem tereli el a figyelmedet a párodról, hiszen itt nem kell főzni, mosni, semmiféle rutinszerű házimunkát végezni. Ez elképesztően beindíthatja a vágyakat, és emlékeztet titeket az első időszak izzására. Fontos, hogy szakítsatok magatokra időt, akkor is, amikor már gyerekek is vannak. Minden hónapban legyen egy hétvége, vagy egy hétköznap, amikor kivesztek egy szobát egy közeli hotelben és együtt töltötök pár órát, vagy akár az egész éjszakát. Hihetetlen, hogy ez az apró változtatás hogyan erősíti a két ember közötti intimitást, szenvedélyt és kötődést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza