Létrehozva: 2021.07.30.

Három típusú hűtlen házastárs létezik: mindegyik sajátos lelki képlet

Azt hitted, hogy összesen kétféle ember van: aki nem lép félre, és aki félrelép? Nagy tévedés! Ahogy nincs két egyforma félrelépés, úgy a félrelépő házastársak sem vehetők egy kalap alá. Legalább három típusuk van.

Szerző Horváth Gabi

A félrelépés lélektanával foglalkozó szakértők szerint ahogyan a félrelépés módja és indoka, úgy a félrelépők személyisége is nagyon különböző lehet. A legtöbb szakértő három alapvető csoportba sorolja azokat, akik másfelé kacsingatnak a házasságukból.

Van, akinek nem okoz lelkiismeret-furdalást a félrelépés
Fotó: Pixabay.com

A „Problémás”, aki ezer módon képes tönkretenni

Vannak emberek, akiknek az esetében a félrelépés jelzi, hogy mélyen gyökerező, komoly lelki problémáik vannak. Ebbe a csoportba tartoznak a nárcisztikus hajlamokkal bíró emberek is, akik korlátozzák, elnyomják a partnerüket. Sokszor betegesen féltékenyek, ugyanakkor, ha a félrelépés az ő művük, azzal nincs semmi problémájuk. Ez az a típus, akitől a legjobb minél messzebbre menekülni, mivel sosem fog megváltozni, és sosem fogja belátni a hibáját. Persze ideig-óráig tud nagyon bűnbánónak látszani, de ez csak addig tart, amíg az érdeke úgy kívánja. Valójában szemernyi lelkiismeret-furdalása sincs, és az első adandó alkalommal újra meg fog csalni, sőt, ezer más módon is rombolja az önbizalmadat. Ha a párod ebbe a típusba tartozik, csomagolj!

Van, aki egyszerűen túl korán vagy túl éretlenül házasodott
Fotó: Pixabay.com

Az „Éretlen”, aki számára a félrelépés egy új kapcsolat kezdete is lehet

Az „éretlen” partnerek nagy valószínűséggel úgy léptek bele a házasságukba vagy egy tartós kapcsolatba, hogy ehhez nem volt meg a kellő érzelmi tapasztalatuk. Ezek a házastársak alapvetően jó emberek, nem akarják bántani a párjukat, egyszerűen elvesztek a saját házasságukban, és kétségbeesetten keresik a kiutat. Nem érzik jól magukat ebben a helyzetben, de nincs igazi eszköz a kezükben ahhoz, hogy javítsanak rajta.

Ha a házasságukban felüti a fejét az unalom és a rutin, nincsenek meg a megfelelő képességeik ahhoz, hogy újra behozzák a kapcsolatba a kezdeti szikrát. Inkább máshol keresik az izgalmat. Lehet, hogy úgy érzik, a másik eltávolodása lökte bele őket az afférba, pedig ők többször is megpróbáltak javítani a kapcsolaton. Sokszor panaszkodnak a barátaiknak a házastársukra, mielőtt megtörténne a félrelépés. De az is lehet, hogy a félrelépés számukra egy új szerelem és egy új kapcsolat kezdete. Ők azok, akik néha elválnak az új szerelem kedvéért. Ezt azonban hosszú vívódás előzi meg, mivel nem akarják csak úgy felrúgni a biztonságot és szétrombolni a családot. Ha a párodon ennek jeleit látod, a párterápia sokat segíthet a helyzet tisztázásában és az érettebb újrakezdésben.

Van, aki így próbál meg egy kis örömöt vinni a nehéz mindennapokba
Fotó: Pixabay.com

A „Gondoskodó”, aki nehéz helyzetben van

A legtöbb ember, aki ebbe a csoportba tartozik, olyan házastárssal él, akiről súlyos egészségügyi, vagy más problémája miatt gondoskodnia kell. A betegről való gondoskodás azonban testileg-lelkileg erőt próbáló helyzet, amelyhez az illető sokszor a házasságon kívüli kapcsolatából merít energiát. Nem hagyja el a rászoruló házastársát, de úgy érzi, nem bírja el egyedül ezt a terhet, találnia kell egy olyan társat, akivel van egy kis öröm a mindennapjaiban. Ez a legnehezebb helyzet, amely a benne élők számára alig megoldható. Mindenképp szakember, például pszichológus segítségét igényli.

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza