Létrehozva: 2019.02.18.

Elképesztően bizarr szexkütyüt találtak fel - ilyen még nem volt

Szürreális, mégis praktikus a készülék, amit piacra akarnak dobni.

Szerző Ripost

Egyszerre bizarr és a maga nemében zseniális a készülék, melyet piacra akar dobni egy tervezőpáros. Olyan embereket céloz meg, akik szégyenlősek, lusták vagy csak nagyon kényelmesek.

A kütyü neve LoveSync, és felvet azért néhány kérdést, hogy jó irányba viszi-e a kapcsolatokat. Mindenesetre tuti, hogy sokan fogják kipróbálni. És az is biztos, hogy a félreértések száma jószerével végtelen lesz.

Na de hogy mit is tud pontosan ez a készülék, ami kifejezetten pároknak készült? LAPOZZ!


A csomaghoz két gomb jár. Ennek megnyomásával jelezhetik a párok, de rosszabb esetben csak az egyik fél, hogy éppen készen áll arra, hogy szexeljen. Sőt, még azt is be tudja állítani, hogy nagyjából milyen hosszú időn át tart ki a vágya.

Ha mázlija van, akkor persze a másik fél is igent nyom. Ha viszont kevésbé szerencsés, akkor elutasítást kap, vagy például a kutya véletlenül megnyomja az orrával a gombot, esetleg a partner tenyerel rá óvatlanul, és így félreértésbe torkollik a kezdeményezés.

Azt, mondjuk, nem egészen értjük, miért nem sokkal egyszerűbb például megcsókolni a másikat. Lehet, hogy nem jön össze belőle egy együttlét, de hogy jóval szexibb, az biztos!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Jó hír! A 2024-es szezontól ingyenes lesz a SHO BEACH, a Kopaszi-gát strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!