Létrehozva: 2019.12.14.

Elárulták a nők: ezt a pózt imádják a legjobban az ágyban

Kiderült, mitől indulnak be igazán.

Szerző THE_D

Mit szeret legjobban a nő? Ha ő lehet felül? Vagy inkább éppen fordítva? És mitől függ, hogy melyikre vágyik éppen? Nőket kérdeztünk meg róla, hogy mitől indulnak be igazán.

Imádom uralni a pályát

Nem vagyok egy domináns alkat a hétköznapokban, de az ágyban nagyon be tud gerjeszteni, ha átvehetem az irányítást. Szeretek felül lenni, és ha úgy jön ki a lépés, hogy mondjuk misszionárius pózban vagyunk a partneremmel, akkor sem fekszem úgy, mint egy darab fa, hanem nagyon is beleadom a saját ritmusomat. Azt hiszem, az lehet az oka, hogy nekem a szex a határok feszegetését is jelenti. És meggyőződésem, hogy az az igazi férfi (legalábbis az én szememben mindenképp), akinek nem kellemetlen, ha néha a nő is irányít – avatott be minket a 37 éves Kata.

Szeretem a gyenge nő szerepét

Szeretek szó szerint én lenni a gyengébbik nem. Vagy ha nem is gyengébb, de az, aki alkalmazkodik az ágyban. Egyszerűen teljesen a pasi hatása alá kerülök, ha diktálja a tempót és előtör belőle az ösztönember. Olyankor igazán nőnek érzem magam. Annyi helyen kell tökösnek lennem és helytállnom, hogy az ágyban egyértelműen a kutyapóz a kedvencem. Már csak azért is, mert ebben a pózban ráadásul annyira mélyen van bennem a másik, hogy annál mélyebben már nem is lehetne – árulta el a 42 éves Zoé.

Változatosságra gerjedek

Ha meg kellene nevezni bármilyen fétist, akkor tuti, hogy nekem változatosságfétisem van. Legszívesebben mindig új pózokat és helyszíneket próbálnék ki. Már gondolkoztam rajta, hogy talán valami gond lehet velem, vagy hogy mintha pánikban lennék az unalomtól, de igazából nem annyira érdekel, mert a párom is szeret kísérletezni. Sőt biztosra veszem, hogy ez az egyik, amit a legjobban imád bennem. A vállalkozókedvem és a kreativitásom. Szerintem rémes, ha már csak megszokásból van együtt az ágyban két ember. Fogalmam sincs, hogy az milyen lehet, mert esélyt sem adok annak, hogy ilyesmi megtörténhessen. Inkább essünk hanyatt a falnak dőlve egy olyan póztól, ami a gyakorlatban kivitelezhetetlen, mint hogy unottan gyűrjük a lepedőt. Az esésen legfeljebb nevetünk egy jót közben és utólag. De az unalomban csak lassan megfulladnánk – vallotta be a 38 éves Kinga.

Szerző THE_D

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!