Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.01.

A kommunizmus Káma szútrája: szextankönyv a vasfüggöny mögött

Az átkosban kínosan ügyeltek a közerkölcsre a vezetõk, tilos volt a pornográfia minden fajtája. Volt azonban egy hivatalosan is hozzáférhetõ kézikönyv, ami pontosan leírta a házaspároknak, hogyan kell gyönyört szerezni. A tartalom pedig igencsak pikáns volt...

A ’60-as, ’70-es, ’80-as évek szexuális forradalma nem kerülte el a kommunista blokk országait sem, a vezetőknek pedig tenniük kellett valamit az ellen, hogy Nyugatról teljesen begyűrűzzön a szexuális fertő a nép közé.

Sokak szerint emiatt jelenhetett meg a Férfi és nő intim helyzetben című felvilágosító könyv a ’60-as évek végén, mely részletesen bemutatta a szex mikéntjét és hogyanját – holott addig az erotika tabutéma volt. Nem véletlen fogyott a kiadványból hétmillió példány…

A kielégítő nemi élet minden állampolgárnak jár!

Legalábbis így tekintett a munka céljára a könyv szerzője, Siegfried Schnabl. A Kelet-Németországban dolgozó családterapeuta azt mondta egy 2007-es interjúban, hogy mindig is úgy gondolta, a könyvvel sokat tesz a közösségért. Hiszen, ha nem mennek olajozottan a dolgok a hálószobában, annak kisebbségi komplexus, depresszió és idegesség lehet a következménye. Ezért a könyv első lapjain figyelmeztette az olvasót, hogy a szocialista eszmék szerint a gyönyört is egyenlően kell elosztani.

Kiskamaszok sóvárogtak utána

A könyv csak Kelet-Németországban 18 kiadást ért meg, de haszonnal forgatták Kubában, Csehszlovákiában, Spanyolországban, Portugáliában, a Szovjetunióban, Litvániában, Bulgáriában és Romániában is. Ez a kötet volt a keleti blokk kommunista Káma Szútrája. Bár az első kiadásban a legegyszerűbb vonalrajzokkal szemléltették a szex fogásait, később már tökéletes ábrázolásokat tartalmazott a női anatómiáról; például megmutatta a férfiaknak, hol találják a csiklót. Nem csoda, hogy minden családnál volt egy példány a nappaliban, gondosan elrejtve a gyerekek elől; akik természetesen megkaparintották, amikor a szülők leléptek otthonról. De nem csak a felvilágosítás volt a könyv rendeltetése…

Aki jókat szexel, nem politizál fölöslegesen

A szerző szerint azért engedélyezték a megjelenést, mert míg az emberek boldogok egymással a hálószobában, addig nem agyalnak naphosszat olyan kényes témákon, mint például a politikai elnyomás. Pluszban az is szempont lehetett, hogy a ’70-es évek közepétől a feketepiac csatornáin keresztül a legtöbb országba bejutottak pornókazetták, szexlapok a bűnös Nyugatról. A kommunista szemlélet szerint a pornográfia megalázza a nőket, a szexuális kilengés a hanyatló burzsoáziára jellemző, és úgy voltak vele, jobb, ha ebből a könyvből tanulnak a fiatalok, mintha téves információkat szednének össze az illegális csatornákon keresztül.

Azzal együtt a könyv az átlagemberek számára nagyon hasznos volt: megtanította a férfiakat arra, hogyan legyenek jó szeretők, technikai tanácsokat adott, és részletes leírásokat a női testről; sok országban ez volt az egyetlen ilyen kiadvány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!