Létrehozva: 2021.02.05.

Szenzációs film készül a Budapesti Operettszínház művészeivel

Magyar történelmi film készül Iványi Marcell rendezésében a Budapesti Operettszínház művészeinek közreműködésével; a forgatás várhatóan márciusban kezdődik és április elején fejeződik be.

A zenés film Dolhai Attila ötlete alapján és rendezésében, Cári Tibor zenéjével készült Szétszakítottak című musicalt dolgozza fel, amely hétköznapi emberek szemével mutatja be a trianoni békediktátum következményeit.

A film a Budapesten tanuló fiatal pozsonyi lány, Ibolya és a temesvári Bor család egyik fiúgyermekének, Miklósnak a kapcsolatát mutatja be. Az ő személyes sorsuk, a huszonévesek kapcsolata és szakítása mögött egész országrészek egymástól való búcsúja húzódik meg, amelyet a film kulisszaként használ, és a személyesség mögött folyamatosan nyilvánvalóvá tesz – olvasható a tájékoztatóban.

A hetvenpercesre tervezett tévéfilm forgatókönyve valós eseményeken alapul. Dér Zoltán (a filmben Bor Ernő) temesvári lakosként, magyar állampolgárként élte át és beszélte el visszaemlékezéseiben a világháború végét, a háborús vereséget és következményeit, ami kataklizmaként rázta meg nemcsak az országot, de az ő személyes életét is. A fiatalember átélte Magyarország széthullását, szülővárosa, Temesvár előbb szerb, majd román megszállását, végleges elcsatolását, családja menekültté és nincstelenné válását.

A történelmi filmben egyebek mellett Földes Tamás, Janza Kata, Bálint Ádám, Sándor Péter, Melis Gábor, Oszvald Marika, Gubik Petra és Mészáros Árpád Zsolt, valamint a 10 éves Németh Marcell lesz látható. A film forgatása változatos helyszíneken zajlik majd. A legtöbb jelenet a film koprodukciós partnere, a MÁV jóvoltából a Magyar Vasúttörténeti Parkban forog, de az Óbudai Társaskörben és környékén, a Szent Péter és Pál templomban, valamint a Rákospalota-Újpest vasútállomáson és műteremben is vesznek fel jeleneteket.

Cári Tibor zeneszerző – a Ruben Brandt, a gyűjtő című film komponistája – kortalan zenét képzelt el a filmhez, amelynek dallamvilága merít a kamara- és szimfonikus zenéből, ugyanakkor a filmben szerepel 12 dal, amely a klasszikus musicalek irányába mutat. A Budapesti Operettszínház tavasszal bemutatott online darabjához új dalok és kísérőzenék is születtek. A zenés mű dalszövegeit Dolhai Attila jegyzi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban