Létrehozva: 2020.02.09.

Szeleczky Zita művésznő mosolyog odafentről, erre ő sem számíthatott

A nagy magyar színésznő szellemiségét tükröző Hímezz magyarra program ötletgazdája felhívást tett a történelmi Magyarország területén, illetve a diaszpórában élő magyarsághoz. Hímezzék körbe a Szent Koronát!

 

A különleges pályázat célja, hogy minél többen hímezzék körbe a Szent Koronát. A kézimunkához a szervezők sablonokat biztosítanak, 2020 Pünkösdjéig várják a beérkezett pályaműveket, a legszebbeket pedig az egész ország láthatja majd.

A Szeleczky Zita művésznő szellemiségét tükröző Hímezz magyarra program ötletgazdája, Szöőr Anna azért intézett újabb felhívást mind a történelmi Magyarország területén, mind a diaszpórában élő magyarsághoz, mert amikor a mezőkövesdi Árvai Erzsébet, szakmai vezetővel együtt kiírták a Házi áldás hímzőpályázatot, nagyon sok szép kézimunka került elő a nagymama fiókjából, de igen kevés új született. Ezért az idén február 12-re tervezett kiállítás elsősorban a hagyományőrzés szellemében jön létre az OTP Galériában.

„Célunk a hagyományápolás is a hagyományőrzés mellett. Ahhoz, hogy a népkultúra fennmaradjon, sőt akár fejlődni is tudjon a XXI. században, kellenek a ma is lelkesen hímző leányok és asszonyok. De nem csak a lokálpatriotizmust erősítő hímzés motívumokat, hanem a nemzeti összetartozásunk más jelképeit is szeretnénk népszerűsíteni a programjainkkal a Nemzeti összetartozás évében. Ezért Valastyán Pál Szent Korona kutatóval együtt arra gondoltunk, hogy egy géppel elkészített Szent Korona sablon, különböző tájjellegű motívumokkal való körbehímzésével a kegytárgyat övező izgalmas legendákat is feleleveníthetik a hímzés iránt érdeklődők a kézműves foglalatosság közben”- nyilatkozta Szöőr Anna, a program ötletgazdája, aki szívesen népszerűsíti e terv mintájaként a mezőkövesdi Házasságkötő terem körbehímzett matyó címerét, mint a kisváros egyik népszerű látványosságát.

 

„A Szent Korona, bár mindenkinek egy kicsit más jelent, mégis minden magyar számára pozitív üzenetet hordoz. Kevés olyan dolog van, amiben mi magyarok egyet tudunk érteni, de Szent Korona tisztelete e kevés dolgok egyike.

Ha van legalább egy olyan dolog, amiről egyformán gondolkodunk az már lehet alapja a párbeszédnek. A közös értékrend, a közös kultúra alapja lehet az egységes nemzetnek. Annyi minden más mellett ezen dolgoknak is szimbóluma a Szent Korona. Előadásaim során, – szerte az országban és a határon túl – azt tapasztalom, hogy izgalmas történetek keltik fel igazából a Korona iránti érdeklődést. Éppen ezért, mindig vigyázva a magas szakmai színvonalra, arra törekszem, hogy minél több hallgatóm számára tegyem érdekessé a nemzeti összetartozás jelképét, a Magyar Szent Koronát” – nyilatkozta Valastyán Pál Szent Korona kutató.

A Szent Korona az Országház kupolacsarnokában.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

„Több népi iparművész furcsállta az elképzelésünket, mivel a körbehímzendő Szent Korona sablon géppel készül el. Ízlés dolga, hogy ezt elfogadják-e a programra jelentkezőink, de a mezőkövesdi matyó címert látva úgy érzem, hogy igen nemes célt szolgálunk azáltal, hogy egyszerre erősítjük meg a lokálpatriotizmust ösztönző népkultúra iránti szeretetet és a hazafias érzelmeket a Történelmi Magyarország helyi közösségeiben, valamint a világ magyar intézeteiben” – fogalmazza meg a program küldetését Árvai Erzsébet, szakmai vezető.

A „Hímezd körbe a Szent Koronát” című felhívást – amely a „Hímezz magyarra!” Facebook-oldalon is megtalálható – 2020 február 12-én, a Házi áldás kiállításon, az OTP Galériában teszik közzé. A kézimunkához a szervezők sablonokat biztosítanak, ezekhez a [email protected] e-mail címre írva lehet hozzájutni.

A szervezők 2020 Pünkösdjéig várják a beérkezett pályaműveket. Az érdeklődők közvetlenül a „Hímezz magyarra!” csapatának tagjaitól, azaz a Magyar Szórvány napján megválasztott hímzés nagykövetektől is kaphatnak felvilágosítást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!