Létrehozva: 2018.01.10.

Szavazz az Akváriumra!

Három kategóriában - legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely - jelölték idén a fõváros egyik legnépszerûbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awards-on. A lassan egy éves VOLT Lokál is bekerült a versenybe, a "legjobb kis klub" címért küzd majd meg.

A szavazás február 22-ig tart, voksolj Te is az Akváriumra!

Erős évet tudhat maga mögött az Akvárium Klub: 2017-ben majd 500 esti programot szerveztek itt, számos céges rendezvény, fesztiválok és kiállítások kínáltak remek időtöltést a főváros szívében található szórakozóhelyen. 

Az évről évre az ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub 2017-ben is a megszokott színvonalú felhozatallal készült: rögtön egy zenetörténeti mérföldkővel nyitották az évet az első és eddig egyetlen budapesti Boiler Roommal, mely óriási sikert aratott, de teltház előtt pakolta a lemezeket többek között Borgore és Jan Blomqvist is.

Jól mutatja ez is, hogy nemzetközi viszonylatban is igen vonzó helyszín az Akvárium Klub színpada: a műfaji sokszínűség jegyében idén itt járt Natalia Imbruglia, a Kensington, Marcus Miller és az Asking Alexandria is. A hazai zenei élet legismertebb zenekarai is mind visszatérő vendégek az Erzsébet téren, teltházas koncertet adott itt többek között a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Wellhello is. Az Akváriumban azonban éppolyan fontos a fiatal tehetségek felkarolása is, éppen ezért tartják itt a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny fordulóit immár negyedik éve, és a tervek szerint így lesz ez 2018-ban is.

Folytatódik az Akvárium Klub és a Budapesti Tavaszi Fesztivál kapcsolata, ami 2017-ben kezdődött. Akvárium Tavasz Terasz címen egy hónapon át várja naponta más-más elismert zenészek és friss tehetségek akusztikus koncertjeivel a látogatókat a folyamatosan pezsgő, lépcsős terasz. Õsszel pedig a CAFÉ Budapest és a Budapest Ritmo eseményei kapnak helyet a víz alatt.

És hogy mi vár még 2018-ban? Dupla koncerttel érkezik februárban a Brains, itt mutatja be új albumát a Bëlga, a Zaporozsec és az Exotic, 5. születésnapját ünnepli a Cloud 9+, és első NagyHallos koncertjére készül a Lóci játszik. Szerencsére nemzetközi fellépőkből sem lesz hiány, hiszen dupla teltházas koncerttel érkezik a Hollywood Undead februárban, az A38 Hajó szervezésében jön a népszerű brit indie banda, az Editors áprilisban, de itt lép fel az orosz rave formáció, a Little Big is májusban. Az elektronikus vonalat többek között az Extrawelt, Matador, John Digweed és DJ Krush erősítik, míg a VOLT Lokálban a legjobb bulik mellett itt keveri majd a lemezeket többek között Tiefschwarz Ali és a visszatérő vendég, Slam JR is.

Újdonság az Akvárium életében, hogy a nagylépcső tetején decemberben megnyílt a Budapest egyik legjobb olasz pizzáját készítő Digó, így mostantól mindig fixen megtalálható az Erzsébet téren.

Nem csoda hát, hogy ebben az évben három plusz egy jelölést is kapott az Akvárium Klub, ezekre itt tudsz szavazni:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!