Létrehozva: 2019.12.15.

Rekordáron kelt el egy Rippl-Rónai festmény

Rippl-Rónai József Kertben című műve 190 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria téli árverésén, amelyet vasárnap este tartottak a Budapesten.

Rippl-Rónai József Kertben (Fehérruhás nő a kertben varr) című, 1909-ban készült olajfestménye, amely a festő kukoricás korszakának főműve, 120 millió forintos, rekord kikiáltási ár után érte el a 190 millió forintos leütési árat. Rippl-Rónai József esetében az életműrekord eddig 170 millió forint volt. A Kertben című alkotás minden valószínűség szerint a festő feleségét ábrázolja. Az aukción többek között szerepelt Rippl-Rónai József 1916-os Kávéházi jelenete is, amely 360 ezer forintról indult és 1,6 millióért kelt el.

Vaszary János Dunaparti korzó című, 1933-as művére a licit 90 millió forintról indult, majd a kép az alkotó jelenlegi rekordárával megegyező összegért, 140 millió forintért talált gazdára. A festő a párizsi kávéházak és az olasz korzók hangulatát itthon a Lánchíd és az Erzsébet híd között húzódó, szállodákkal körülvett sétatéren találta és örökítette meg. Vaszary János másik, Virágcsendélet kék korsóval című műve az 1930-as évekből 50 millió forintért kelt el, Akt műteremben című műve pedig 30 millió forintért cserélt gazdát.

Az aukció utolsó tételére, Egry József Napnyugta (Aranyhíd, Balatoni naplemente) című, 1935 körül készült képére 15 millió forintról indult a licit, az alkotás becsértéke felett, a kikiáltási ár több mint duplájáért, 36 millió forintért kelt el.

Frank Frigyes Párizsi autóbusz című, 1927-es képére 24 millió forintról indult a licit, majd 40 millió forintért cserélt gazdát a mű, amelynek merész képkivágata a plakátok, filmek és a fotók vizuális világának hatását tükrözi. Batthyány Gyula Autóban című, 1930 körül festett képe, a kikiáltási ár duplájáért, 30 millió forinttért kelt el. Ziffer Sándor Út az alkonyban, Nagybánya című 1911-ben készült műve 16 millió forintos kikiáltási árról indult és 32 millió forintért talált gazdára. Scheiber Hugó Alexandra Alexandrova Exter portréja 22 millió forintért kelt el. A művész Kígyótáncosnők című alkotására 2,4 millió forintról indult a licit, amelyet végül 9,5 millió forintnál ütöttek le.

Mednyánszky László Kocsiút télen című képe 9 millió forintos kikiáltási ár után 12 millió forintért kelt el. Czóbel Béla Rózsák című műve 240 ezer forintról indult, becsértéke 400 ezer és 600 ezer forint között volt, végül 6 millió 500 ezer forintért adták el.

A hagyományokhoz híven egyes tételeket – köztük egy Zsolnay Papagájvázát – jótékonysági célra ajánlottak fel. Az idén 1 millió 855 ezer forinttal az Igazgyöngy Alapítványt támogatják. Emellett az Élj Tudatosan Egyesület számára 700 ezer forint folyt be az árverésen.

A galéria tájékoztatása szerint az árverés 933 millió 465 ezer forintos összleütést ért el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!