ÉLETMÓDI

Professzionális segítséget nyújt az első Autista Mintaház Fejlesztő és Módszertani Központ

Az Út a Mosolyért Alapítvány támogatásával alakíthatja át a Gyermek tér 2. szám alatt található épületet a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet az első Autista Mintaház Fejlesztő és Módszertani Központtá, amely professzionális ellátást biztosít majd az autizmussal élők számára. A központnak otthont adó épület felújításához az Alapítvány MOL-csoporttal közös nyári hashtag kampánya mellett a már hagyományosnak mondható decemberi jótékonysági süteményvásár is hozzájárul majd.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

Az Autista Mintaház Fejlesztő és Módszertani Központ megvalósulásához nagyban hozzájárul a MOL-csoport és az Alapítvány közös nyári kampánya is, amely keretében a vállalat minden, a közösségi médiában #együttazautistákért hashtaggel posztolt, fesztiválélményekről készült fotó után anyagi támogatást nyújtott az Alapítvány kezdeményezésének megvalósításához.

„A MOL-csoport számára kiemelten fontos, hogy az Alapítvány küldetéséhez hasonló nemes ügyeket támogasson. Tudjuk, hogy a mindennapi élet hatalmas kihívást jelent az autizmussal élők és családjuk számára, ezért nagy büszkeség számunkra, hogy az idei hashtag kampányunkkal 10 millió forinttal járulhattunk hozzá a professzionális ellátást biztosító központ létrehozásához” – hangsúlyozta Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

„Alapítványunk számára kiemelten fontos az edukáció, az érzékenyítés már fiatal korban is, ezért volt fontos a nyári kampányunk tervezésekor, hogy a fesztiválozó fiatalok figyelmét felhívjuk az autizmussal élők nehézségeire. Az #együttazautistákért kampányunk nem várt sikere arra ösztönöz minket, hogy továbbra is kiemelt célcsoportként tekintsünk a fiatal korosztályra, hiszen ez a korosztály valóban nyitott, érdeklődő, érzékeny, és úgy látjuk, hogy szeretnének is segíteni” – tette hozzá Gubcsó Balázs, az alapítvány kuratóriumi tagja.

Foto: Piltner Péter

A budapesti fejlesztő házban amellett, hogy a mindennapos ellátással szakszerű és hatékony segítséget tudnak nyújtani a súlyos autizmussal élőknek és családtagjaiknak, tanulási és tapasztalatszerzési lehetőséget is biztosítanak a szakemberek számára a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet munkatársainak szakmai közreműködésével.

„Összefogással, jóakarattal, együtt még a legtávolabbinak tűnő célok is megvalósulhatnak. Nagyon hálásak vagyunk, hogy ma bejelenthettük az első Autista Mintaház Fejlesztő és Módszertani Központ létrehozását. Az autizmus olyan kihívást jelent, melynek kapcsán három szereplő számára kell segítséget nyújtani: az autizmussal élőknek, a családjaiknak és a társadalomnak. Célunk, hogy az autizmussal élők minél hamarabb megkaphassák a fejlesztéseket; hogy a családjaik el tudják fogadni a néha nehéz helyzetüket, valamint, hogy a társadalom megértse, mit jelent az autizmus, és hogyan tudnak segíteni autista embertársaikon” – mondta Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány alapító elnöke.

„A központban az autizmus spektrum zavarral diagnosztizált, 3-8 év közötti, speciális szükségletű gyermekek kaphatnak egyéni igényeiknek megfelelő fejlesztéseket, terápiákat, amivel támogathatjuk az iskolai és közösségi beilleszkedésüket” – tette hozzá az Alapítvány elnöke.

Foto: Piltner Péter

„Már eddig is komoly segítséget kaptunk az Alapítványtól. Ennek újabb lépése, hogy létre tudjuk hozni a Mintaházat, ahol autizmus spektrum zavarral élő gyerekek egyénre szabott fejlesztését és terápiáját tudjuk felállítani, megtervezni és – egy szakemberekből álló csapattal – a gyerekek fejlődését folyamatosan követve megvalósítani. Bízunk abban, hogy a központ létrehozásával hosszú távú megoldást nyújthatunk számukra, és hozzájárulhatunk a gondoskodásra szorulók és családtagjaik életminőségének javításához” – mondta dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató főorvosa.

Az új néven működő alapítvány – a hagyományokhoz híven – az idei évben is elindítja Süti Shop elnevezésű kampányát, amelyet 2019. december 14-én és 15-én rendez meg a Szent István Bazilika előtti Adventi Vásárban. A jótékonysági sütivásáron hazai hírességektől lehet majd megvásárolni a különleges édességeket, és az eladott sütikből befolyt összeget szintén az épület átalakítására fordítják majd.

Az Út a Mosolyért Alapítvány kezdetben a fogyatékkal élő gyermekek támogatását tűzte ki célul –támogatásukkal valósult meg a Vakok Batthyány László Gyermekotthonának korszerűsítése –, mára azonban az autizmussal élők egyik legfőbb szövetségesévé váltak Magyarországon. Ezért döntött úgy az Alapítvány, hogy új néven, Együtt az Autistákért Alapítványként működik majd a továbbiakban.

„Fontosnak tartottuk, hogy a nevünkben is reflektáljunk az alapítvány legfontosabb céljára, ezért döntöttünk a névváltoztatás mellett. Mivel az autisták helyzetének javításához széleskörű társadalmi összefogáson keresztül vezet az út, úgy döntöttünk, hogy a jövőben az alapítvány új nevével is szeretnénk nyomatékosítani. Bár a név átalakult, a céljaink természetesen továbbra is változatlanok: azon dolgozunk, hogy professzionális segítséget nyújthassunk az autizmussal élők és családjaik számára” – mondta Nyakas Laura, az alapítvány kuratóriumi tagja.

címkék: