Létrehozva: 2019.04.07.

Teljes döbbenet: Világbajnok lett a magyar csoki

Elképesztõ, mit mûvelt a kis magyar csokimanufaktúra a neves nemzetközi versenyen! Úgy hullottak a Budapesten készülõ bonbonokért és csokikért a csodálatos érmek, mint égbõl az esõ! Legyünk büszkék, éljen a finom magyar csoki!

Elképesztőt villantottak a kézműves magyar csokoládék néhány napja az Olaszországban megrendezett rangos csokoládéversenyen, az International Chocolate Awards-on. Az idei évben összevontan zajlott a kelet-európai és mediterrán térség versenyzőinek selejtezője, ahol igen komoly vetélytársak között kellett helyt állni. Szereplésünk pedig újabb díjesővel végződött.

A firenzei díjátadón összesen 11 elismerést szerzett a manufaktúra - két olyan termék is kiemelkedően szerepelt, amelyek korábban még nem kaptak díjat. Első aranyérmes lett az Étcsokoládéba mártott kandírozott gyömbér, ezüstérmes a Falatnyi étcsokoládé lapocskák málna töltelékkel, amely még csak nemrég, 2019 elején debütált.

7 további, már díjnyertes terméket ismert el ismét a nemzetközi zsűri, amely kapcsán Mészáros Gábor, a chocoMe alapítója és tulajdonosa a következőt nyilatkozta: “Ezekkel a csokoládékkal 3-4 vagy akár 5 évvel ezelőtt neveztünk és kaptunk díjakat. Úgy gondoltam, hogy ennyi idő elteltével ismét szükséges a megmérettetés a versenyen, hogy bizonyíthassuk, a chocoMe minősége továbbra is kiemelkedő az egyre erősödő nemzetközi mezőnyben is.”

A manufaktúra idén két különdíjat is nyert, amelyekkel kiemelt hangsúly került a csokoládéköltemények különlegességére, világviszonylatban is páratlan receptúrájára. A “Legjobb recept” díját a Madagaszkári vadborsos étcsokoládéval és kakaóporral bevont mandula kapta, valamint ugyanez a termék érdemelte ki a “CRAFT” különdíjat is,

amellyel a legkiemelkedőbb gondossággal, alapossággal, odafigyeléssel és körültekintéssel kivitelezett terméket jutalmazzák.

A sikerekhez hozzátartozik, hogy - a nemzetközi elismeréseken túl - a chocoMe két hatalmas bókot is kapott, méghozzá a verseny főszervezőjétől, Monica Meschinitől: a neves olasz csokoládéítész Mészáros Gábort “Drazsémágusnak” nevezte, valamint az aranyérmes termékről kijelentette, hogy ez a

a világ legjobb csokoládéval bevont gyömbérje.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid

OTTHONKA

Erre figyelj, ha a mosott ruhát a szabadban teregeted ki

OTTHONKA

Kertészkedj száraz kenyérrel, mutatjuk, mire használhatod