Létrehozva: 2021.05.17.

Így lesz sokáig gyönyörű a pünkösdi rózsa

Tudj meg mindent a májusi kertek királynőjéről!

A pünkösdi rózsa az egyik legszebb virág, amiben sajnos csak májusban és júniusban gyönyörködhetünk. Virágzása pünkösd idejének ünnepére esik, innen is ered a népnyelvi elnevezése. Eredeti nevén piros vagy kerti bazsarózsa, de nevével ellentétben nem a rózsafélékhez tartozik, csak a virága hasonlít rá. Kínában több mint 2000 éve termesztik, segítségével a sárgaságot, a hólyaghurutot, és még a reumát is tudták gyógyítani elődeink. Azt viszont fontos tudni, hogy a gyökérgumókon kívül az egész növény mérgező, ezért gondozásánál nem árt az óvatosság. Igen hosszú életű a bazsarózsa, akár 100 évig is elélhet. Nagyon hálás növény, Átvészeli az extrém hideget, de a perzselő nap sem tesz benne kárt. Talajra sem igényes, a jó körülményeket meghálálja évről-évre egyre bőségesebb virágzással. Az árnyék azonban nagy ellensége, mert pusztulásra ítéli a növényt.

Fotó: shutterstock

Így ápold a pünkösdi rózsát, hogy gyönyörű legyen:

  • A helyének a meghatározásánál figyelembe kell venni azt, hogy a pünkösdi rózsa kifejezetten szereti a napfényt. Érdemes a kert melegebb, naposabb részére ültetni, ahol állandóan éri a nap.

  • Enyhén savanyú vagy semleges kémhatású talajt igényel.

  • Ültetéskor keverjünk szerves trágyát a talajhoz, és körülbelül 10 cm mély gödörbe rakjuk bele. Fontos tudnivaló, hogy legkésőbb augusztusig el kell ültetni ahhoz, hogy a tél beállta előtt gyökeret eresszen.

  • Oda kell figyelni a trágyázására, mert ha túl sokat adunk neki, könnyen kiégetheti a növényt. Elegendő ültetéskor és ősszel megtrágyázni a földjét.

  • Nagyon szereti a nedves talajt, ezért próbáljuk meg mindig nyirkosan tartani. Locsoljuk minden nap, de ne a növényt, hanem kifejezetten az alatta lévő talajt.

  • Metszése tavasszal történjen, a száraz, elöregedett ágakat gondosan távolítsuk el róla, valamint az egész bokrot metsszük egy kissé vissza.

  • Ha sokkal több és nagyobb virágokat szeretnénk, akkor távolítsuk el az oldalsó rügyeket – meghálálja a növény.

  • Még a fagy beállta előtt be kell takarni a pünkösdi rózsa tövét, nehogy elfagyjon. Száraz falevelek vagy faforgács tökéletesen megfelel erre a célra.

    Ha nem virágzik a pünkösdi rózsa, akkor ezeket érdemes átgondolni:

  • Megfelelő mélységbe lett ültetve?
  • Nem lett túltrágyázva?
  • Nem fagyott le a virágrügy?
  • Kap elegendő napfényt a jelenlegi helyén?
  • Kap elegendő vizet napi szinten?
  • Ha ezekre a kérdésekre kielégítő választ tudunk adni, akkor a pünkösdi rózsánk illatos és gyönyörű virágokat fog hozni évről-évre.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

    origo.hu

    Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

    borsonline.hu

    Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    hirtv.hu

    Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

    origo.hu

    Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

    astronet.hu

    Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

    magyarnemzet.hu

    Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    OTTHONKA

    Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

    OTTHONKA

    Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

    OTTHONKA

    Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

    OTTHONKA

    Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

    OTTHONKA

    Ez a négy kerti növény nagyon mérgező, vigyázz vele, hova ülteted őket

    OTTHONKA

    Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

    OTTHONKA

    Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

    OTTHONKA

    Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben