Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.11.

Életveszélyes villámcsapás: a lakásban sem vagyunk biztonságban!

Évente több ember halálát okozzák a szabadban történt villámcsapások; a legalapvetõbb tanács, hogy húzódjunk egy épület biztonságába, ha közeledik a vihar. Ha nem teszünk meg azonban néhány alap óvintézkedést, az otthonunkban sem vagyunk biztonságban!

Arról már sokszor hallhattunk, milyen veszélyeknek vagyunk kitéve a szabadban, ha elkap bennünket a vihar – azonban ha nincs megfelelő védelem az épületen, belső térben is érhet bennünket halálos villámcsapás. Ugyanis egy lakás tele van vezetőkkel, és ha nincs villámhárítónk, az áram a fém vezetékeken, fém épületszerkezeten keresztül találja meg az útját a földelés felé. Ezek az anyagok közvetlen villámcsapás esetén megolvadhatnak, a nedves anyagokban gőz keletkezik, és robbanás jöhet létre. Ha pedig magunk is az áram útjába kerülünk, mert például hálózatra csatlakoztatott elektromos eszközt tartunk a kezünkben, a feszültség a testünkön keresztül földelődhet le.

Az első és legfontosabb szabály, hogy az elektromos eszközöket húzzuk ki a hálózatból. Ez nem csak azért fontos, mert máskülönben tönkretenné őket a túlfeszültség, hanem saját épségünk óvása miatt is. Ugyanis ha közvetlen villámcsapás éri a házat, villámhárító híján a hálózatban vezetődik le az elektromos kisülés.

Viharban lehetőleg maradjunk távol az ilyen vezetékektől, és ne csak az elektromos, de a telefonhálózat kábeleit is húzzuk ki az eszközeinkből! Számítógépet, játékkonzolt, vagyis semmi olyan eszközt nem tanácsos üzemeltetni, ami használat közben a kezünkben van, és csatlakozik az elektromos hálózatra. Emiatt vezetékes telefonon beszélgetni sem ajánlott a vihar alatt.

Nem tévhit, hogy viharban nem szabad zuhanyozni; ahol nem PVC-ből készült, hanem mondjuk fémből, akkor a zuhanyrózsán és a rá csatlakozó vezetékek vannak, ott rajtuk keresztül is levezetődhet a több tízezer voltos feszültség. A fém és a víz nagyon jó vezető, és akár így is elszenvedhetünk halálos áramütést.

Bármennyire is szeretnénk az ablakon keresztül figyelni az odakint tomboló elemeket, nem ajánlott az üveg közelébe állni. Viharban az ablakokat tartsuk csukva, mert pontosan úgy érhet bennünket villámcsapás, mintha a szabad ég alatt lennénk. Érdemes a függönyt is behúzni, mert a széltől esetlegesen betörő ablaktábla szilánkjaitól megvédhet bennünket.

Végül, ha úgy látjuk, csillapodik a vihar, az utolsó hallható villámcsapás után 30 perccel érdemes újra áram alá helyezni a készülékeinket; hamarabb ugyanis még előfordulhat villámcsapás a közelben, és a túlfeszültség tönkreteheti őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!