Létrehozva: 2017.01.14.

2017-ben ezek lesznek a nagy filmek a mozikban

Úgy tûnik, remek évnek nézhetünk elébe, hisz fantasztikus lesz a mozikínálat 2017-ben. Íme a legjobban várt alkotások listája.

Szerző Sors Edina

Január

Az éjszaka törvénye

Ben Affleck négy szerepet játszik saját rendezésű filmjében, melynek forgatókönyvét is ő írta. A gengszter sztori az 1920-30-as évek Amerikájában a szesztilalom idejére repít bennünket vissza.

 

A Nagy Fal

A Kínai Nagy Fal és annak egy kevésbé ismert fantasy történetének főszerepében Matt Damon igyekszik megmenteni az emberiséget. Ebben a szokatlan történetben nem a hunok, hanem szörnyek jelentenek veszélyt, melyhez egy elit osztagra is szüksége  lesz.

Apavadászat

Miután a két testvér ( Owen Wilson és Ed Helms ) felfedezték, hogy édesanyjuk ( Glenn Close ) hazudott apjuk halálának kapcsán, elindulnak megkeresni az igazi apjukat. A káosz garantált, a film viszont ettől izgalmasnak ígérkezik.

Február

Tulipánláz

Deborach Moggach, az ünnepelt angol írónő regénye alapján a film  izgalmas történet, s egyben időutazás egy különleges helyre, egy különleges korba. Fiatal asszonyt ( Alicia Vikander ) és gazdag férjét ( Christoph Waltz ) egy fiatal művész ( Dane DeHaan ) festi meg. Közben egy különös szenvedély kezd hódítani: a tulipánláz.

A sötét ötven árnyalata

A szürke ötven árnyalatának folytatásában a sérült Christian Grey (Jamie Dornan), próbálja visszacsalogatni Ana Steele-t ( Dakota Johnson ) az életébe. Ana új feltételeket szab. Ebben a részben előbukkan a múltból néhány sötét alak. Lássuk hogyan alakul a történet.

John Wick:2 Felvonás

John Wick (Keanu Reeves) bérgyilkos ismét igyekszik rendet tenni az alvilágban, pedig már hátat akart fordítani a szakmának. Ez nem olyan egyszerű. Kíméletlen akciókkal az év legzúzósabb filmjének ígérkezik.

Március

Artúr király - A kard legendája

Guy Richie féle Artúr király történet főszerepében Charlie Hunnam. A legenda még az 1100-as években íródott, mely azóta is kedvelt történet. Vajon hogyan "húzza ki" Guy Richie az Excaliburt a sziklából?

A szépség és a szörnyeteg

Ezt a történetet talán senkinek nem kell már bemutatni. Walt Disney világhírű szerelmi történetének, élőszereplős feldolgozása Emma Watson és Dan Stevens főszereplésével.

 

Kincsem

Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével kerül bemutatásra a Blaskovics Ernőről és a csodakancáról szóló romantikus kalandfilm. A rendező, Herendi Gábor élete legnagyobb munkájának tartja a filmet. Csodálatos helyszínekkel gazdagított magyar film, márciustól a mozikban.

 

Élet

Daniel Espionsa rendező új Sci-Fi-jének főszerepében  Ryan Reynolds és Jake Gyllenhaal. A film a Mars-kutatáskor egy új létforma Földre szabadításáról szól, ezzel veszélynek kitéve bolygónkat, az életet.

 

 

 

Szerző Sors Edina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Odaégett az étel? Ezzel az egyszerű trükkel pofonegyszerűvé válik a súrolás!

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid

OTTHONKA

Erre figyelj, ha a mosott ruhát a szabadban teregeted ki