Létrehozva: 2021.03.06.

Emberi nyomok a Marson, elképesztő felvétel

Párhuzamos barázdák követik egymást egy hosszan húzódó sávban. Tisztán láthatók a nyomok a Marson, ahogy benyomódtak a bolygó vörös színű talajába.

Február 18-án sikeresen landolt a Mars felszínén a NASA legújabb kutatórobotja, a Perseverance marsjáró. Első számú feladata, hogy az élet jelei, vagy az esetleges korábbi élet jelei után kutasson a Marson. A különleges űrjármű mozgó laboratóriumként működik és folyamatosan teljesíti a földi irányítóközpontból küldött feladatokat.

Nyomok a Marson: A Perseverance marsjáró kereke belemélyed a vörös színű marstalajba.

A Perseverance rögtön az első nap elkezdte küldeni a felvételeket a Marsról, ám a legújabb fotókon már azokat a nyomokat is látni, amiket maga után hagyott, miközben szép lassan halad előre a Jezero-kráter nevű marsi területen. A nyomok a Marson tehát nem marslakóktól származnak, mindez az ember műve! Fantasztikus, hogy már itt tart a tudomány!

A Perseverance robot Marsról küldött felvételeit a NASA az erre a célra létrehozott Instagram oldalon mutatja meg. A kép lapozható, rendkívül érdekes minden egyes fotó!

Jezero-kráter, itt ért talajt a marsjáró A Jezero-kráter tökéletes hely az ősi mikrobiális élet jeleinek felkutatására. Több milliárd évvel ezelőtt a most csontszáraz, 45 km széles medence egy aktívan működő folyó deltájának és vízzel teli tavának adott otthont. Az a kőzet és regolit (tört kőzet és por), amelyet a Perseverance mintatároló rendszere gyűjt össze a Jezerónál, segíthet megválaszolni az alapvető kérdéseket a Földön kívüli élet létezésével kapcsolatban. A NASA-nál tervezési szakaszban lévő két jövőbeni küldetésének az lesz a feladata, hogy elhozza a Perseverance által begyűjtött mintákat a Földre, hogy a tudósok alapos elemzésnek vethessék alá őket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban