Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.11.

Népzenei koncertek színesítik a Benczúr Kerti Esték programsorozatot

A nyár során összesen öt alkalommal élvezhetjük a belvárosban az élõ népzenét szerda esténként.

Szerző RIPOST

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja a látogatókat.  

A fellépő zenekarokat a Halmos Béla Program kuratóriumi tagjai válogatták össze és házigazdaként minden kuratóriumi taggal találkozhatunk majd a koncertek során. Az első est házigazdája  Virágvölgyi Márta lesz, az általa választott zenekar pedig a többségében Üllésről származó Rézhúros Banda. A zenekar legtöbb tagja elsőként a néptáncon keresztül találkozott a népzenével és a népművészettel, rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnének minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben. Elsősorban táncházzenészeknek vallják magukat és meggyőződésük, hogy ott mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. A Rézhúros Banda tehát nem meglepő módon a fellépés után táncházzal várja az érdeklődőket június 12-én.

De jut még bőven izgalmas program a nyárra – olyan legendás filmeket tekinthetünk meg, mint a  Hyppolit, a lakáj vagy a Halálos tavasz. A népzenei műsort pedig további zenekarok színesítik majd. Június 26-án Berán István választása alapján a hagyományos magyar népzenét játszó budapesti Magos lép színpadra - céljuk az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása. Õket követi Sipos Mihály programja július 10-én - az Erdőfű egy olyan baráti társaság, ami a mai magyar népzenei színtér meghatározó alakjainak és zenekarainak olvasztótégelye.  A július 24-i est házigazdája Árendás Péter lesz, a színpad pedig a Halmos Béla vándor-díjas prímás, Horsa István által alapított Horsa Bandáé. A zenekar nem játszik feldolgozásokat, ugyanis népzenegyűjtők korábbi gyűjtései alapján illetve a zenekar tagjai által készített saját felvételekről próbálják leghitelesebben megtanulni az erdélyi vonószenét. A programsorozatot pedig augusztus 7-én az Eredics Gábor által kiválasztott Babra zárja majd. A déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg.

A nyugalom és a jó zene kis szigete a város közepén - a Benczúr Kerti Esték tehát egész nyáron változatos programmal vár, mindezt ráadásul a belvárosban. A koncertbelépő egy része lefogyasztható, utána pedig minden esetben a város legmenőbb szabadtéri táncháza vár Rád! A részletes programot a  https://www.pkalapitvany.hu/benczur-kerti-estek honlapon találod, a fellépő zenekarokról a halmosbelaprogram.hu oldalon lehet tájékozódni!

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban