Létrehozva: 2019.02.28.

Nem bírják tovább a stúdióban, lázadoznak a kollégák a TV2-ben

Ma reggel újfent kikészültek a munkatársak a Mokka stúdiójában. Olyan riport került adásba, hogy attól mindenki megfeküdt és követelõzni kezdett.

Pachmann Péter csak nyeldekelt a színfalak mögött, amikor elindult a Szabolcsban élő Boros Valikával készült riport.

A tűzről pattant háziasszony ezúttal igazi paprikás csirkét készített a stábnak, frissen kifőzött nokedlivel, és ezzel bizony komoly érzelmi viharokat váltott ki. Aki élt és mozgott a stúdióban, szempillantás alatt megéhezett és paprikás csirkét követelt, azonnal!

Érthető, hogy sokkot kapott a stáb, hiszen Valika nem akárhogy készíti az ízes magyar ételt: saját maga neveli hozzá a csirkét, alapjához pedig a kertjében termett hagymát, paprikát és paradicsomot használ. Egyik trükkje, hogy a zöldségeket akkor, amikor dúsan teremnek, felaprítva vagy turmixolva lefagyasztja, így amikor télen főz belőlük, olyan, mintha frisset tenne az ételbe.

Valika paprikás csirkéjének sűrű a szaftja, a színe élénkpiros. Az illatát pedig nem volt nehéz hozzáképzelni, annyira jól nézett ki.

Nos, épp ez akasztotta ki a TV2 munkatársait is, akik azt mondták a riportot készítő kollégának, hogy legközelebb egy nagy fazékkal hozzon kóstolóba, különben nem engedik vissza dolgozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!