Létrehozva: 2019.02.03.

Nagy, februári szerelmi horoszkóp - most kiderül, mit hoz a magánéleted

Igazán változatos hónapnak nézhetünk elébe sok mosollyal és meglepetéssel.

Ez a hónap az újjászületés felé vezet, sok lehetőséget tartogat, és megéri nyitott szemmel járnia mindenkinek.

Kos

Küzdelmes időszak áll a hátad mögött. Sok csatát kellett megvívnod, ezek nagy része gyakran magaddal, a lelkedben zajlott. Eljött az alkalom, hogy kicsit végre megpihenj. Még nem fordul a helyzet tökéletesre és idillire, lesznek gyenge pillanataid, de igyekezz számot vetni azzal, hogy mit is szeretnél, mire vágysz pontosan. Legyél őszinte magaddal. Ha tisztán látod, mit és hogyan tehettél volna másképp a múltban, akkor jó esélyed van rá, hogy a közeljövőben már rád találjon a harmónia. És ha úgy érzed, van, akit bántottál, akkor ne mulassz el bocsánatot kérni.

Bika

Ez a hónap sok meglepetést tartogat neked. Párod új arcát fedezheted fel, ami igencsak tetszeni fog. Együtt fogtok olyan kalandokat megélni, amire még eddig nem volt példa, így pedig még közelebb kerültök egymáshoz. Ha pedig még nem találtad meg az Igazit, akkor most egy fontos találkozásra kerülhet sor. Még ha nem is mellette éled majd le az életed, sok örömöt fog adni neked az a kapcsolat.

Ikrek

Készülj fel rá, hogy gyakran hullámvasútnak fogod érezni ezt az időszakot. De ne a völgyekre, hanem az emelkedőkre koncentrálj! Akár úgy is felfoghatod a hullámzást, mint egy izgalmas és lendületes, szenvedélyekkel teli lehetőséget. Ne aggódj, maradandó problémák nem fognak árnyékot vetni kapcsolatodra. Egyedülállóként viszont légy résen. Könnyelmű ígéreteknek ne dőlj be, legyél óvatos, de őrizd meg kíváncsiságodat is.

Mutatjuk a következő csillagjegyeket is! LAPOZZ!


Rák

Legszívesebben pároddal, kettesben töltenéd a következő heteket. Ha van rá lehetőségetek, akkor ne habozz! Valósítsátok meg, utazzatok el, és élvezzétek ki a romantikát! Az idill akkor is megtalált benneteket, ha otthon maradtok, de kiszakadni a megszokott környezetből mindig egy extra feltöltődést ad. Ha még nem találtad meg a párod, akkor érdemes kicsit nyitottabb szemmel járnod. Valaki már régóta a környezetedben van, aki csakis arra vár, hogy végre észrevedd őt.

Oroszlán

Megpróbáltatások, viharok, nagy érzelmek kísérték az elmúlt időszakod. Voltak igazán embert próbáló napjaid és heteid is. Most viszont erőre kapsz! Szinte érzed a levegőben a tavasz közeledtét, a megújulás a sejtjeidben tombol, tele vagy energiával és reménnyel! Optimizmusod, mosolygásod és lendületed szárnyakat ad kapcsolatodnak, és egyedülállóként is olyan lehetőségek elé repít, amelyek akár egy életre szóló szerelemmé nőhetik ki magukat.

Szűz

Már megterhelőnek tartod a hideg és sötét napokat. Sóvárogsz egy kis melegségre, melyet most szeretteid köréből igyekszel meríteni. Sok alkalmad lesz meghitt és idilli pillanatokat együtt tölteni pároddal. Ez feltölti lelkedet, és szorosabbra fonja köztetek a köteléket. Még az sem kizárt, hogy valami sorsdöntően örömteli lépésre szánjátok el magatokat. Ha még keresed az Igazit, akkor mozdulj ki gyakran, élvezd ki a társasági élet kínálta lehetőségeket, ismerkedj bizalommal, és fordulj optimistán, barátsággal az új emberekhez.

Mutatjuk a következő csillagjegyeket is! LAPOZZ!


Mérleg

Szinte elkerülhetetlen, hogy konfliktusok várnak rád a következő hetekben. Ezek nem feltétlenül nagy horderejűek, de gyakran elgondolkoztatóak lehetnek majd. Érdemes időt és energiát szánnod néhány komolyabb beszélgetésre, mely segíteni fog megoldani a problémáitokat - esetleg segít meghoznod azt a döntést, mely boldoggá fog tenni. Ha nincsen társad, akkor legyél óvatos a mostani ismerkedésekkel. Érdemes inkább önmagaddal harmóniába kerülnöd és várnod egy keveset. A szerelem már nem várat sokat magára. De ne kapkodj el semmit!

Skorpió

A tenyerén hordoz most az élet. Mintha a sors valamiféle gondolatolvasó lenne, a kívánságaid már akkor teljesülnek, amikor még szinte meg sem fogalmazod őket magadban. Élvezd ki ennek minden időszakát! És ne felejts el te is aktívan részt venni benne - emlékezz rá, hogy adni legalább olyan szép és örömteli dolog, mint kapni. Egyedülállóként valódi mágnes leszel a másik nem számára. Nincs is más dolgod, mint eldöntened, ki nyeri el igazán a tetszésed a jelentkezők közül.

Nyilas

Nem adják most ingyen az örömöt számodra, de annál nagyobb lesz benne az élvezet. A türelem sokszor nehéz és fárasztó, februárban azonban szükséged lesz rá, ahogyan a megértésre és toleranciára is. Párod viszont meg fogja hálálni ezt a figyelmet és törődést, ahogyan kapcsolatotok is. Ha még nem talált rád a Nagy Õ, akkor ezekben a hetekben felbukkanhat valaki az életedben, aki egyáltalán nem az eseted, máskor talán észre sem vennéd ő, most viszont mégis hatással lesz rád. Ne utasítsd el megszokásból a közeledését! Könnyen lehet, hogy ő lesz életed párja.

Mutatjuk a következő csillagjegyeket is! LAPOZZ!


Bak

Sokat küzdöttél, de most végre rád talált az a boldogság és harmónia, melyre olyan sokáig vártál. Megérdemled, és ne felejtsd, hogy ez igenis jár neked! Ne rettegj a jövőtől, ne aggódj a jelenben, csak add át magad annak, ami most jó, és élvezd ki a boldogságot! Ha egyedülálló vagy, akkor azon kaphatod magad, hogy egy régi ismeretséged vagy barátságod kezd kicsit többet jelenteni számodra, mint eddig. Ez elsőre akár ijesztő és váratlan is lehet, de ne fuss el előle. Ízlelgesd kicsit a lehetőséget. Egy szép és tartalmas kapcsolat veheti kezdetét.

Vízöntő

Változatos hónap lesz a mostani. Lesznek benne romantikával teli napok, szenvedélyes időszakok és viták is bőven. Összességében mégis egy élménygazdag, kapcsolatotokat összekovácsoló periódus ez a számotokra. Ha még nincsen párod, akkor készülj az érkezésére. Könnyen lehet, hogy most úgy fog berobbanni életedbe, akár egy üstökös, és mire észbe kapsz, már nyakig találod magad a szerelemben.

Halak

Néha úgy érzed, mintha egyedül vinnéd válladon a kapcsolatotokat. De miért kéne ezt magadban tartanod? Oszd meg pároddal az érzéseidet, beszélgess vele erről, kérj tőle segítséget. Együtt meg tudjátok találni a megoldást, ehhez viszont kommunikálni kell, hiszen senki sem gondolatolvasó. Ha még nem találtad meg a Nagy Õt, akkor keress alkalmat rá, hogy ismerkedni tudj. Ha nem adódik a környezetedben baráti összejövetel vagy esemény, akkor mozdulj ki egy kicsit egyedül, akár nézz körül néhány társkereső oldalon. Ez még nem kötelez semmire. De lehet, hogy rábukkansz arra, akit kerestél.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban