Létrehozva: 2017.04.15.

Most végre kiderül, miért a nyúl hozza a tojást

Nem fér a fejedbe, hogy miért a nyuszi tojja húsvétkor a tojásokat? Most megtudhatod.

Elképzelni sem lehet a húsvétot nyuszik, bárányok, kiscsibék és kiskacsák nélkül. A bőséget, áldást, a születést és újjászületést jelképezik a húsvéti ünnepkörben ezek a tündéri kis állatok. Most megtudhatod, hogyan kerültek kapcsolatba az ünneppel.

Húsvéti nyuszi

A nyúl már a kereszténység előtti időkben is termékenységszimbólum volt. A természettel együtt élő pogány népek számára a szapora nyuszi a tél végét, a tavaszt és a termékenységet szimbolizálta.

Húsvéti fészek készítése az ajándék és a húsvéti tojások számára

A húsvéti nyúl a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé. Ekkor készítették az első kosárfészket, amibe tojásokat rejtettek. Magyarországon később, a 19. században honosult meg ez a szokás.

Néhány forrás szerint egy félreértés kapcsán került a húsvéti ünnepkör jelképei közé a nyúl. Egyes német területeken ugyanis gyöngytyúkot és tojásait ajándékozták egymásnak az emberek húsvétkor. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. A nyúl németül pedig Hase. A két szót összekeverték, így egy idő után már nem a gyöngytyúk tojta a tojásokat, hanem a nyúl.

A fészekrakás gondolata abból is levezethető, hogy a nyugati kultúrákban ábrázolt nyúl általában a Lepus fajhoz tartozik, amely abban különbözik más nyúlfajoktól, hogy nem üregben él, hanem fészket rak, kicsinyei nyitott szemmel születnek, teste nagyobb és füle hosszabb.

A nyúl és a tojás kapcsolata

Kutatók szerint a nyúl és a tojás ősi kapcsolata a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg. Eszerint a nyúl eredetileg madár volt, akit az istennő haragjában négylábú állattá változtatott.

Ostara, a germán istennő nevéből származtatják egyébként a húsvét angol és német nevét is. (Easter/Ostern)

Húsvéti bárány

A bárány a tisztaság, a béke és az ártatlanság jelképe.

Már a zsidó vallásban is különös jelentősége volt a báránynak. Az Újtestamentumban Jézus Krisztus mint ártatlan bárány jelenik meg, aki elveszi a világ bűneit és egy új kezdetet jelent.

Húsvéti kiscsibe és kiskacsa

A tojás az élet újjászületésének legősibb jelképe.  A születés és megújhodás szimbóluma.

A tojásból kikelő kiscsibe és kiskacsa a természet örök körforgásának részei.  

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!