Létrehozva: 2019.10.05.

Minden nő arra vágyik, hogy ide szöktessék

Elbújni a világ elől, édes kettesben belezuhanni a szerelembe, az volna jó… Romantikus hétvégére keresve sem találnánk jobb helyszínt, mint az osztrák fővárostól kőhajintásra eső fürdővárost, Badent, mely ma is régi pompájában ragyog és ezer titokkal csalogat.

Megérkezve az osztrák császári fürdővárosba, egy másik világba csöppennünk, mintha Baden határában egy ékszerdoboz nyílna ki...

A belváros felé vezető utat végig századelős villák övezik, a központban csodálatos biedermeier épületek árasztanak igazi, békebeli harmóniát. Hatalmas parkok hívogatnak dúsan zöldellő dézsás pálmafákkal, rózsakerttel, melynek illata ősszel is balzsamossá varázsolja az itteni, amúgy is tiszta levegőt. Bármerre lépünk, múlt század elejét idéző béke honol, mindent átitat a kultúra, jó kicsit hozzálassulni ehhez a mesés környezethez.

Fantasztikus gyógyerő a vízében

Baden bei Wien az Osztrák-Magyar Monarchia legelőkelőbb üdülőhelye volt, de mozgásszervi betegségekre kiváló kénes gyógyvizét már a rómaiak is ismerték és használták.

S bár népszerű a helyi kaszinó és élénk a színházi élet, Badent mégiscsak a fürdők miatt látogatják ma is a turisták. Talán ehhez nem is kell egy hosszú wellness hétvége, hiszen a helyiek teljes természetességgel látogatják a fürdőket munka után, vagy ruccannak át Bécsből délutánonként.

Mátyás király nyomdokaiban

Évszázadok során királyok, császárok, hercegek grófok, arisztokraták szívesen időztek e kellemes környezetben. Köztük Mátyás király és felesége, Aragóniai Beatrix is, akik rendszeresen gyógyíttatták magukat a híres, kénes fürdőkben. A királyné egész pontosan a meddőségét kezeltette itt.

Mátyás királynak saját kastélya is volt Badenben, mely épület ma Hotel Schloss Weikersdorf néven négycsillagos hotelként működik. A szálloda saját wellness részlegében medence és többféle szauna található, de még az igazi Kneipp-kúra kipróbálására is van lehetőség a kastély mögött csörgedező hegyi patakban.

Minden bizonnyal ez a kisváros egyik legizgalmasabb pontja, a hotel terasza ugyanis a messze földön híres rózsakertre néz.

Ausztria legnagyobb rózsakertje

Az 1960-ban létesített 8 hektáros Doblhoffparkban található Ausztria legnagyobb rózsakertje, több mint 30 ezer tő rózsa illatozik itt. A kert ingyenesen látogatható!

Itt született az Örömóda

A világhírű zeneszerző Beethoven15 alkalommal látogatott el hosszabb-rövidebb időre Badenbe. A Főtérhez közeli kétszintes házat, amit bérelt, ma már „Beethovenhaus” -nak hívják. Az épület azért is különleges, mert a művész itt komponálta az Európai Unio himnuszaként is ismert Örömódát.

Tárlat a szabad ég alatt

A nyári és őszi szezonban azonban nem csak illatozó rózsái miatt érdemes Baden parkjaiban sétálni, hanem azért is, mert júniustól októberig az egész belváros egy gigantikus szabadtéri galériává alakul át. A parkon át vezető úton végig híres fotográfusok hatalmas képei között sétálgathatunk. Az idei kiállítás a „Himnusz a Földhöz” címet kapta, és a hatalmas képek elképesztő erővel viszik át az üzentet és érintik meg az ember lelkét.

Meglepően közel van

Baden bei Wien Bécstől 26 km-re, a magyar határtól 45 perces autóútra található. Tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető: Bécs szívétől, egész pontosan az operaháztól Badenig villamos közlekedik, nagyjából 1 órás menetidővel. A jegy ára néhány euró. Nem véletlen hát, hogy rengeteg magyar vendég választja hétvégi kirándulások úticéljául ezt a gyönyörű kisvárost.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban