Létrehozva: 2020.09.17.

Meglepetések a mélyhűtőből

Méltatlanul alábecsüljük a fagyasztónk rejtett képességeit. Pedig sokkal több dolgot tud ez a gép, mint az ételek tartósítása. Mutatjuk, mit lehet és érdemes még betenni.

Harisnya

Tudományos magyarázat nincs rá, de ha a vadiúj harisnyánkat még a gyári csomagolásában a mélyhűtőbe rakjuk egy éjszakára, sokkal nehezebben fut fel rajta a szem.

Farmer

Egy viccesnek szánt kísérlet után már az egyik legnagyobb farmergyártó cég, a Levi’s is átvette a megoldást: a vásárlóiknak azt tanácsolják, hogy mosás helyett inkább tegyék a fagyasztóba a nadrágokat. A mínuszok megölik a legtöbb bacilust, a kedvenc nadrágunk viszont olyan puha marad, ahogy szeretjük: nem kell újra cipőkanállal felvenni, ahogy mosás után. Egyébként is puhítja az anyagot, tehát ha nem is állnánk le teljesen a mosásról, akkor is érdemes néhány órára tisztán is betenni a farmert a frigóba, mert sokkal kellemesebb viselet!

Kertészkedés és ültetés

A megmaradt magokat, melyeket nincs időnk, alkalmunk vagy helyünk elültetni, tegyük be a fagyasztóba. Bármilyen furcsán is hangzik, jót teszünk vele, mert ha légmentesen tároljuk itt őket, akkor elegendő ültetés előtt felengedni, és hamarosan máris cseperedhetnek a palánták.

Csomagolás és tárolás

Mindannyian küzdöttünk már néhány alkalommal a folpack használatával: nehéz leválasztani a gurigáról, ragad, szakad, nem engedelmeskedik. Ha használat előtt néhány percre berakjuk a mélyhűtőbe, máris sokkal könnyebb dolgunk lesz vele.

Cipő a fagyasztóba

Ha új cipőt vettünk, és nem szeretnénk, ha feltörné a lábunk, Keressünk egy jól záródó simítózáras műanyag tasakot, és töltsük meg félig vízzel. Mielőtt lezárnánk, simítsuk ki belőle alaposan a maradék levegőt. Tegyük a zacskót a cipőbe. A kényelmes részeket tömjük ki újságpapírral, úgy, hogy a vízzel töltött zacskó a kényelmetlen részt töltse ki. Rakjuk a cipőt éjszakára a fagyasztóba. Amikor a víz megfagy, kitágul, és a bőrt is kitágítja.

Szivacsból jégakku

Nem is gondolnánk, mire használhatjuk a fürdőszivacsot a fürdésen kívül. Hasznát vehetjük az élelmiszerek hűtésében, de a fájdalomcsillapításban is. Öntsünk rá vizet, tegyük egy zacskóba és tegyük a mélyhűtőbe! Ha megfagy, már lehet is használni, a zacskó megakadályozza, hogy olvadás közben mindent eláztasson. Remekül megtartja a hideget, így hűtőtáskába téve, tökéletes választás. De törölközőbe csavarva kisebb zúzódásokat, húzódásokat is kezelhetünk vele.

De ezen kívül itt van még pár trükk, amihez használhatod a fagyasztószekrényt: A lágy sajtokat könnyebben le tudod reszelni, ha a sajtot rövid időre beteszed a fagyasztóba. Nem fognak a sajtok “elkenődni” a reszelőn, vagy kisebb-nagyobb darabokra töredezni. Ráadásul ha lefagyasztod, akkor nem fognak tönkre menni. Például ha marad egy kevés feta sajtod, később ráreszelheted sült húsokra, vagy salátára, egy kicsit feldobva ezzel az ételt. Ha tésztát szeretnél gyúrni, és elfelejtetted kivenni a hűtőszekrényből a vajat, akkor rakd be a fagyasztószekrénybe. Miután megfagyott, egyszerűen csak reszeld le, és máris könnyebben össze tudod dolgozni a többi hozzávalóval. Nem kell morzsolgatnod, vagy várnod, hogy a kezed melegétől kicsit megolvadjon a vaj, és össze tud gyúrni a tésztát. Ugyanígy a csokoládét is könnyebben rá tudod reszelni a desszertek tetejére, nem fog a kezeidben szétolvadni. Ezekhez a praktikákhoz nem kell az alapanyagokat órákig vagy egész éjszaka fagyasztani, mégis meg tudja könnyíteni a dolgod.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban