Létrehozva: 2020.01.23.

Megfejthették, hogyan okoz őszülést a stressz

Brazil és amerikai kutatók megfejthették, hogyan okoz őszülést a stressz.

Egereken végzett vizsgálatok során megfigyelték, hogy az őssejtek, melyek a bőr és a haj színét meghatározzák, intenzív stressz hatására sérülnek: a sötét szőrű egerek hetek alatt teljesen megőszültek – írja a BBC.com.

A kutatók szerint érdemes további kutatásokat végezni ezen a területen, hogy a jövőben olyan hatóanyagot fejleszthessenek ki, mely megakadályozza a haj idősebb korban bekövetkező színveszteségét.

Harmincas éveik közepétől a férfiak és a nők haja is őszülni kezdhet, a szülők hajának változása alapján megjósolható, nagyjából mikor. Bár ez nagyrészt a természetes öregedési folyamatokra és a génekre vezethető vissza, a stressz is kiemelt szerepet játszhat benne.Eddig azonban nem tudták, pontosan hogyan hat a stressz a hajra.

A Nature című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői, a Sao Pauló-i Egyetem és a Harvard Egyetem tudósai úgy vélték, a hatás a melanocitákhoz, azaz a pigmentet termelő őssejtekhez kapcsolható. Ezek melanint, vagyis sötét színű pigmenteket termelnek, mely a bőr és haj színéért felelős. Miközben az egereken végeztek vizsgálatokat, bizonyítékokra bukkantak, mely a stressz és az őszülés kapcsolatát támasztja alá.

„Most már biztosan tudjuk, hogy a stressz felelős a haj és a bőr bizonyos változásaiért és tudjuk, hogyan zajlik a folyamat” – mondta Ya-Cieh Hsu, a Harvard tudósa.

A fájdalom hatására az egerekben adrenalin és kortizol szabadul fel, ettől szívük hevesebben dobog, vérnyomásuk megemelkedik, hatással van idegrendszerükre és akut stresszt idéz elő. Ez a folyamat felgyorsítja a melanint termelő őssejtek leépülését.

„Azt tudtam, hogy a stressz ártalmas, de az ártalmas hatások mértéke, amit feltártunk, túl van azon, amit elképzeltem. Csupán néhány nap alatt kimerültek a pigmentregeneráló őssejtek” – mondta Hsu.

Egy másik kísérletben a kutatók megfigyelték, hogy képesek blokkolni ezeket a változásokat, ha az egereknek magas vérnyomást elleni szert adnak.

Amikor összehasonlították a fájdalom miatt szenvedő egerek és más egerek génjeit, azonosítani tudták azt a proteint, mely részt vett a folyamatban, ahogy a stressz károsította az őssejteket. Ha ezt a proteint – a ciklin-dependens kinázt – elfojtották, az szintén megakadályozta a szőrzet elszíneződését.

Ezek az új ismeretek nem jelentenek gyógymódot vagy kezelést az ősz hajra. Az egerek vizsgálatakor tett felfedezésünk csak egy hosszú út eleje, melynek végén az emberek számára alkalmas kezelést találhatunk. Arra azonban rávilágít a kutatás, hogyan hat a stressz a szervezet egyes részeire – mondta Hsu.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban