Létrehozva: 2019.02.14.

Vérlázító, mit tett a beteg kisbabákkal a szörnyeteg ápoló

Az egészségügyben dolgozóktól elvárható minimális empátiának sem volt képes eleget tenni a fertõzõ osztályon dolgozó horvát nõvérke.

A horvát és a nemzetközi sajtó is egy zágrábi ápoló, Ana Trescec rémtettétől hangos. Az érzéketlen kórházi dolgozó úgy csinált magának némi szabadidőt, hogy a rá bízott beteg gyerekeket hozzákötözte az ágyrácshoz.  Az influenzás és rotavírussal fertőzött 5 hónapos ikerpárnak a végtagjait kötözte a fémkerethez, hogy véletlenül se mozduljanak a helyükről, amíg ő kávészünetet tart - írja a Mirror.

A gyerekek anyja sokkot kapott amikor meglátta megbéklyózott ikreit. Elmondása szerint mindkét gyermekének tele volt a pelenkája és a saját vizeletükben és székletükben fetrengtek, ágyékuk környéke pedig tiszta kiütéses és sebes lett a teli pelustól.

Az anya felháborodására a nővér lekezelően csak annyit mondott:

„Nem várhatja, hogy mindig ott üljek mellettük, és ötpercenként kicseréljem rajtuk a pelust.”

A hír hamar eljutott a kórház igazgatójához, aki egy nyilatkozatban  elmondta, hogy a kórház az előírtaknak megfelelő ápolásban részesítette a kicsiket. A nővérke viselkedése miatt mindazonáltal  elnézést kért az anyától.

Az eset széles társadalmi felháborodást váltott ki szerte Horvátországban, ezért a helyi egészségügyi minisztérium vizsgálatot indított az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel