Létrehozva: 2018.03.08.

Szeretnél 90 évig élni? Akkor ebből igyál meg minden este egy pohárral

Vajon mi lehet a hosszú élet titka? Egyes kutatások szerint nem más, mint az élvezetek halmozása: egy kis bor, és pár plusz kiló.

Lehet, hogy még sincs igazuk az egészségfanatikusoknak? Egyes kutatások szerint esténként egy-két pohár sör vagy bor, és egy pár plusz kiló többet segít abban, hogy a 90-es éveinkig éljünk, mint az, ha kizárólag saláta és répalé szerepel az étlapunkon.

Egy új vizsgálat a visszafogott alkoholfogyasztást egyenesen a hosszú élet öt fontos tényezője közé sorolta: a kutatók szerint azok, akik naponta két pohár bort vagy sört ittak (de ennél ne többet), azok esetében 18 százalékkal alacsonyabb volt az idő előtti halálozás kockázata, mint azoknál, akik soha nem fogyasztottak alkoholt. Emellett pedig az enyhe túlsúlyosság, amely azonban még nem lépte át az elhízás határát, szintén csökkentheti a korai halál veszélyét – ám ez mindössze 3 százalékkal.

Az University of California kutatója, Professor Claudia Kawas körülbelül 1700 olyan ember adatait elemezte, akik 2003-ban a 90-es éveikben jártak. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a visszafogott alkoholfogyasztás, és egy-két plusz kiló általában kapcsolatba hozható volt a hosszú élettel. Arra is rájött, hogy azokat, akik naponta legalább két órát töltöttek egy hobbival, 21 százalékkal kevésbé fenyegette az idő előtti elhalálozás. Naponta 15 és 45 perc közötti időtartamú közepes tempójú sport 11 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát, míg napi két csésze kávé 10 százalékkal.

Korábbi kutatások a szívbetegségek alacsonyabb kockázatával hozták kapcsolatba a mérsékelt alkoholfogyasztást, a legújabb ajánlások szerint azonban nem érdemes heti hét pohár bornál többet fogyasztani – méghozzá úgy, hogy ez egyenletesen legyen elosztva a hét folyamán, ne pedig egyszerre fogyjon el.

Ami a súlyt illeti, Kawas professzor szerint az emberi szervezetet arra tervezték, hogy az idő múlásával felszedjen néhány kilót: a legjobb, ha ez nem több évtizedenként 2-5 kilónál. A túlságosan sovány emberek ugyanis a halálozás 50 százalékkal nagyobb kockázatával néztek szembe: bár fiatalon a soványság jó dolog, idős korban akár veszélyes is lehet.

A professzor szerint egyébként, bár ezek a tényezők meghosszabbíthatják az életet, azt nem tudják garantálni, hogy ezeket az éveket az illető teljes egészségben fogja leélni. Ennek ellenére érdemes minél több egészséges szokást beilleszteni a napirendünkbe, hogy minél inkább meghosszabbíthassuk az életünket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel