Létrehozva: 2021.04.29.

Schobert Norbi élőben közvetítette, ahogy kínai vakcinával beoltották

A népszerű fitneszguru a Facebookon közvetítette, ahogy megkapja az oltást. Neki megfelelt a kínai.

Bárki végig követhette, ahogy Schobert Norbi megkapja a koronavírus elleni védőoltását. A népszerű fitneszguru élőben közvetítette Facebook oldalán, ahogy a szentendrei háziorvosi rendelőben megkapja a kínai Sinopharm vakcinát.

Norbi a feleségével, Rubint Rékával korábban szerette volna elkerülni az oltást, de végül a saját és mások védelme érdekében úgy döntöttek, mégis bevállalják, és beoltatják magukat a kínai vakcinával.

„Tudnotok kell rólam, hogy 14 hónapja tombol a covid és rengeteg covidossal találkoztam, többet látogattam, vittem élelmiszert egészségügyi dolgozóknak, volt a családomban is covidos és érintkeztem is vele, de nem tudtuk elkapni a covidot Rékával” – mondta az oltás pillanatában Norbi„Nem voltunk oltáspártiak, ezért nem is tolakodtunk az elején, hogy elmenjünk erre a covid oltásra. Meghagytuk azoknak, akik igazából félnek. Mivel nem kaptuk el ezt a vírust sehogy se, valószínűleg edzettek vagyunk, ezért igyekeztem, hogy ezt megússzam, de nem úszom meg. Azért teszem meg, mert felelősséget szeretnék vállalni másokért, hogy nehogy valakit megfertőzzek és ne legyünk fertőzők”

Ma és az elmúlt napokban több vakcinaszállítmány is érkezett. A Szputnyik, Pfizer, AstraZeneca, Janssen szállítmányok után ma újabb 400 ezer adag Sinopharm és 44.400 adag Moderna vakcina is érkezett. Pénteken 324 ezer adag AstraZeneca is várható – mindezekkel a regisztráltak első és második körös oltása folytatódik. Magyarországon jelenleg ötféle vakcinával történik az oltás. Az uniós oltási ranglistán továbbra is a második Magyarország. A magyar lakosság átoltottsága már 39%-os, szemben a 22%-os uniós átlaggal.

A magyar oltási stratégia legfőbb célja jelenleg, hogy minél többen minél előbb kapják meg az első oltást. Az oltások pozitív hatása a javuló járványügyi adatokban is már érzékelhető, a járvány harmadik hullámának leszálló ágában vagyunk. Eddig 4,581 millióan regisztráltak oltásra és a regisztráltak 78%-a már meg is kapta az oltást. Az oltási rend szerint most már bárkit olthatnak, az oltásra váró regisztráltak már interneten is tudnak időpontot foglalni. Jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra lehet időpontot foglalni. Online időpontfoglalás: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas Magyarország összesen 24 millió adag oltóanyagot vár az uniós beszerzésből, ennek eddig a 17%-a érkezett meg négy gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen). A legtöbb vakcinát (2,5 millió adagot) a Pfizer szállította. Eddig két Janssen-szállítmány érkezett hazánkba, de ezt a vakcinát egyelőre nem alkalmazzák, mert még hatósági vizsgálat alatt áll. Az ezen a héten érkezett Moderna és Pfizer vakcinákat elsősorban második körös oltásokhoz használják, a Pfizerből jelentős mennyiséget a 16-18 évesek oltására is félretett az országos oltási munkacsoport. Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország további 7 millió adag orosz és kínai vakcinát is vásárolt, ennek több mint a fele már meg is érkezett. A megrendelt 2 millió adag Szputnyik vakcinából már 1,8 millió adagot, a megrendelt 5 millió adag Sinopharm vakcinából pedig már 2,1 millió adagot kapott meg Magyarország. A magyar kormány a vakcinabeszerzések ügyében a nyilvánosság pártján áll. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korában nyilvánosságra hozta a kínai és az orosz szerződéseket. Emellett a kormány arra kérte az Európai Bizottságot, hogy ők is hozzák nyilvánosságra a Brüsszel által kötött vakcinaszerződéseket. A baloldal hazugságaival ellentétben nem áll több millió adag vakcina raktárakban, az eddig Magyarországra érkezett oltóanyagok nagy részét már beoltották első és második oltásokra, minden az országba érkező vakcinát rövid időn belül kiszállítanak az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az a vakcina, amely már az országban van, de éppen még nincs beoltva, az vagy második körös oltásra biztonsági tartalék, vagy éppen kiszállítás alatt van, vagy hatósági vizsgálat alatt áll és annak befejezésig nem engedélyezett az oltásra.

Magyarországnak szánt mennyiség az EU beszerzésből (lakosság arányosan)

Ebből megérkezett

Adag

Adag

%

1

Pfizer-BioNtech

10 874 511

5 437 256

2 563 845

1 282 358

24%

2

Moderna

1 723 610

861 805

367 200

183 600

21%

3

AstraZeneca

6 513 460

3 256 730

1 110 700

717 350

17%

4

Janssen

4 309 022

4 309 022

52 800

52 800

1%

CureVac

500 000

250 000

0

0

0%

EU beszerzésből

23 920 603

14 114 813

4 094 545

2 236 108

17%

Magyarország által szerződött mennyiség

Ebből megérkezett

5

Szputynik

2 000 000

1 000 000

1 805 600

1 002 800

90%

6

Sinopharm

5 000 000

2 500 000

2 100 000

1 050 000

42%

„keleti vakcina”

7 000 000

3 500 000

3 905 600

2 052 800

56%

Összesen

30 920 603

17 614 813

8 000 145

4 288 908

26%

  Magyarországon jelenleg alkalmazott vakcinák:

Vakcina gyártója

Hány oltás kell belőle?

Hány nap a különbség a két oltás között?

Mikor és hol kezdtek vele Magyarországon oltani?

Kinek adható?

Krónikus betegeket oltanak vele?

Bővebben

1

Pfizer- Biontech

2

Március 1-től: 35 nap

2020. december 26. kórházi oltópontokon egészségügyi dolgozókat, majd idősotthonokban, regisztrált időseket (háziorvosoknál és kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

igen

Pfizer-BionTech vakcina – lakossági tájékoztató

2

Moderna

2

28 nap

2021. január közepe idősotthonokban, illetve háziorvosoknál, kórházi oltópontokon is

18 év felettieket oltanak vele

igen

Moderna vakcina – lakossági tájékoztató

3

Szputnyik

2

21 nap

2021.február regisztrált időseket (kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

bizonyos – az alkalmazási előírásban rögzített – kockázati krónikus betegségek esetén nem adják

Szputnyik-vakcina lakossági tájékoztató

4

AstraZeneca

2

Március 1-től: 12 hét

2021. február 60 év alatti krónikus betegeket kezdtek vele oltani

Kezdetben 18-59 év közöttieket oltottak vele

Március 3. bejelentés: 18 év felett adható, időseknek is

igen

AstraZeneca oltóanyag – lakossági tájékoztató

5

Sinopharm

2

28 nap

2021. február 24. regisztrált időseket (háziorvosoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

(kivéve: nem kezelt krónikus betegség vagy akut fellángoló szakaszban)

Sinopharm oltóanyag –lakossági tájékoztató

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel