Létrehozva: 2021.03.08.

Ijesztő dolog derült ki a rántott húsról

Mi, magyarok el sem tudnánk képzelni egy ünnepi ebédet rántott hús nélkül. A kutatók viszont ijesztő összefüggésre derítettek fényt a rántott ételek és a szívbetegségek között.

A kínai Sencseni Egyetem kutatói a bő zsiradékban kirántott ételeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálták, és arra jutottak, hogy már kis mennyiségű rántott hús is növeli a szív- és érrendszeri problémák kockázatát.

Akármennyire is szeretjük, érdemes kevesebbet fogyasztani belőle!
Fotó: Pixabay.com

A kínai kutatók egy meta-analízis során 19 korábbi tanulmány eredményeit tekintették át. Ebből 17-et találtak a témához megfelelőnek, így összesen 560 ember adatait vizsgálták és vetették össze. A tanulmányok készítése során 36 727 szív- és érrendszeri vészhelyzetet, például szívinfarktust és stroke-ot jelentettek. Ezek előfordulását vették össze a kutatók a résztvevők étkezési szokásaival, főleg azzal, mennyi bő zsiradékban kirántott ételt fogyasztanak. Ilyen ételek – bár mi, magyarok különösen szeretjük őket – nem csak a magyar konyhában fordulnak elő nagy számban, más nemzetek konyhaművészetének is részei. Hat másik tanulmányt is átnéztek, ezek a rántott ételek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben történt elhalálozás esélyének kapcsolatát vizsgálták. Ezek 750 ezer ember adatait tartalmazták, közülük a megfigyelés csaknem 10 éves időtartama alatt 85906-an hunytak el. A tudósok az adatok összevetése során statisztikai következtetéseket vontak le. Ezek azonban riasztóak.

Nem csak a rántott hús, hanem minden rántott étel veszélyes lehet!
Fotó: Pixabay.com

Huszonnyolcszor nagyobb is lehet a rizikó

Bár az egészséges táplálkozás hívei közül sokan azt állítják, hogy mindent szabad enni, csak mértékkel, a rántott ételek, köztük a rántott hús esetében ez sajnos, úgy tűnik, nem igaz. Ezek az ételek ugyanis a Sencseni Egyetem kutatói szerint már kis mennyiségben is károsak, mégpedig nem is kicsit. Már 114 gramm rántott étel elfogyasztása után is nő a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának esélye, és minél többször eszik valaki ilyesmit, annál veszélyeztetettebbé válik. A legtöbb rántott ételt fogyasztók esetében a szív- és érrendszeri problémák esélye huszonnyolcszor nagyobb, mint azoknál, akiknek az étrendjében a legkevesebb rántott hús és más rántott étel szerepel. A legtöbb rántott ételt fogyasztóknak 22 százalékkal nagyobb az esélyük a szívkoszorúér-betegségre, és 37 százalékkal nagyobb a szívelégtelenségre, mint a legkevesebb ilyesmit fogyasztó társaiknak.

A rántott hús minden kockázati tényezőt felerősít

Az eddig sem volt titok, hogy a zsiradékban, egyszerű szénhidrátokban és cukorban meglehetősen gazdag nyugati típusú étrend nem túl egészséges. Az azonban a kutatókat is meglepte, hogy a rántott hús ennyire problémás étel lehet. A rántott hús gyakori fogyasztása és a halálozás között szerencsére nem találtak ilyen egyértelmű összefüggést, és a kutatók is hangsúlyozzák, hogy következtetéseik egyelőre statisztikai adatokon alapulnak.

Az azonban tény, hogy a bő zsiradékban sült ételek növelik az elhízás esélyét, ami a szív- és érrendszeri betegségek egyik legkomolyabb rizikófaktora. Ráadásul a rántott hús és a többi rántott étel fogyasztása növeli a koleszterinszintet és a transz-zsírsavak mennyiségét a vérben, ráadásul olyan kémiai vegyületeket szabadít fel, amelyek beindítják és fokozzák a gyulladásos folyamatokat, valamint általában a sótartalmuk is nagyon magas. Ezek pedig egyenként sem tesznek jót a szív és az érrendszer egészségének.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel