Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.22.

Operatív törzs: a teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti

A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti, továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása, a pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Galgóczi Ágnes elmondta, a járvány elérte a platóját, a járványügyi adatok kedvezően alakulnak, ez az oltási programnak is köszönhető. A beoltottak száma 3 419 450, ebből a második részoltást már 1 453 300 ember kapta meg.

A magyar átoltottság ezzel elérte a 34,4 százalékot, szemben az Európai Unió 19 százalékos átlagával – tette hozzá az osztályvezető.

A járványügyi adatokat ismertetve elmondta: újabb 3607 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel 760 967-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 214, többségében idős, krónikus beteg, így 26 001-re nőtt az elhunytak száma. Kórházban 7507 beteget ápolnak, közülük 876-an vannak lélegeztetőgépen.

A vendéglátóhelyek és a vendégek is készülnek a teraszok nyitására – mondta. Hangsúlyozta, hogy a nyitás nem jelenti a vírus végét. Hozzátette: továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása. A pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe.

Galgóczi Ágnes közölte, a héten Pfizer-, Moderna- és Szputnyik vakcinákkal folytatódik az oltóprogram. Kérte, hogy mindenki, akit hívnak, adassa be magának a második védőoltást is, mert az ad teljesebb, hosszabb távú védettséget. Úgy fogalmazott: „az oltások növelésével közelebb kerülünk a normális élethez és elkerülhetjük a további járványhullámokat.”

Szólt arról is, hogy a második oltás előtt az oltóorvos kikérdezi a pácienst, milyen reakciókat tapasztalt az első vakcina beadását követően. A hőemelkedés, a láz, a bőrpír, az izomfájdalom, a fejfájás és a rossz közérzet átmeneti reakciók, maguktól elmúlnak. A fertőzés következményei, a súlyos betegség, a kórházba kerülés, a többszervi elégtelenség és a tragikus kimenetel nagyobb kockázat, mint a védőoltással járó oltási reakciók – emelte ki.

Az osztályvezető ismételten hangsúlyozta a regisztráció fontosságát és azt, hogy valamennyi, Magyarországon használt vakcina biztonságos és hatásos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg