Létrehozva: 2016.02.06.

Nem hiszed el, miért lesznek az izgága kislányokból elhízott nők!

A figyelemzavaros problémák más-más tünetekkel járhatnak a lányoknál és a fiúknál. A lányoknál például a felnõttkori elhízás kockázatát is növelhetik.

Az amerikai Mayo Klinika hosszú távú tanulmánya a figyelemzavarral diagnosztizált fiúk és lányok súlygyarapodását tekintette át. Az eredmény szerint

a lányok az elhízás nagyobb kockázatával néznek szembe,

és ezen az sem változtat, hogy szednek-e gyógyszert a figyelemzavar tüneteire.

A kutatók szerint azt már korábban is bizonyították, hogy a figyelemzavar másként nyilvánul meg a fiúknál és a lányoknál – utóbbiaknál például igen gyakran félrediagnosztizálják, vagy észrevétlen marad. A vizsgálatban 1976 és 2010 között a Mayo kezelése alatt álló 336 figyelemzavarral diagnosztizált fiút és lányt, valamint 665 ugyanilyen korú gyereket figyeltek meg.

A gyerekként figyelemzavaros nők – függetlenül attól, hogy szedtek-e gyógyszert a problémájukra, kétszer akkora valószínűséggel híznak el felnőttkorukra, mint nem figyelemzavaros társaik.

Ugyanez a kapcsolat a fiúknál nem volt megfigyelhető. Dr. Seema Kumar, a kutatás vezetője szerint épp ezért a figyelemzavaros

lányok étrendjére és rendszeres mozgására már gyerekkorukban oda kellene figyelni.

Egy másik, 2015-ös tanulmány szerint egyébként a probléma tünetei is jelentősen különböznek a fiúknál és a lányoknál: a fiúknál általában hiperaktivitásként jelentkezik a figyelemzavar, míg a lányoknál depressziós problémák képében mutatkozik meg, amit később bánatevéssel kompenzálnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel