Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.29.

Megszólalt a virológus: 100 százalék, hogy megjelenik az omikron variáns Magyarországon

A virológus szerint ez nem azt jelenti, hogy az új variáns tömeges megbetegedéseket fog okozni, ha időben lépnek és vizsgálják a vírusok szerkezetét.

„Száz százalék, hogy megjelenik az omikron variáns Magyarországon„ – mondta az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője, aki kevés esélyt lát arra, hogy az új mutáció ne jelenjen meg hazánkban.

Fotó: Pécsi Tudományegyetem

„Előre meg lehetett jósolni, hogy azokon a területeken fog kialakulni egy ilyen súlyos és több régiót érintő mutáció, ahol alacsony az átoltottság, tehát a vírus tulajdonképpen korlátlanul tud replikálódni. Ez így is történt” – mondta a műsorban Jakab Ferenc, aki szerint azt lehet tudni az omikron variánsról, hogy 50 mutáció történt a vírusban, amiből 32 a tüskefehérjét érinti. Ez ahhoz képest sok, hogy például a delta variánsban összesen 8 mutáció van.

Sváby András kérdésére, miszerint elvárható-e a gyógyszergyártóktól, hogy pillanatok alatt az omikron elleni hatóanyagot kezdjék el kifejleszteni, a virológus azt válaszolta: biztos abban, hogy dolgoznak rajta, és néhány hét alatt át lehet állni, hiszen a technológia kézben van.

Az NNK sajtóhivatalának közlése szerint még nem detektálta az omikron variánst Magyarországon a jelenlévő mintákban a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Jakab Ferenc viszont kis esélyt lát arra, hogy a mutáció ne jelenjen meg itthon.

„Ez nem azt jelenti, hogy tömeges fertőzést is fog okozni, ha idejében lépünk és vizsgáljuk a hazai vírusok genetikai szerkezetét, ez talán még extrémebben fontos, mint bármikor” – fejtette ki a virológus. Hangsúlyozta, hogy a járványügynek most az a feladata, hogy a variánsokat vizsgálják. Úgy véli, az oltásokkal párhuzamosan kell fejleszteni a gyógyszereket is. Hosszú távon biztos lesz olyan gyógyszer, hogy a vírus replikációs ciklusának ütemét szakítja meg és ezzel állítja meg a vírusfertőzést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg