Létrehozva: 2020.01.31.

Koronavírus – Az első repülőgép megérkezett kínából, egy utasnál jelentkeztek a tünetek

Megérkezett péntek délután a francia állampolgárokat az új koronavírus okozta járvány epicentrumának számító kínai Vuhanból hazaszállító első repülőgép a dél-franciaországi Istres katonai repülőtérre. A 180 utas között egy olyan ember van, akinél jelentkeztek a betegségre utaló tüntetek, őt elkülönítve egy marseille-i kórházba szállították, a többieknek két hétig, az új koronavírus feltételezett lappangási idejének végéig egy számukra kijelölt befogadóhelyen, egy tengerparti nyaralóközpontban kell maradniuk.

„Az érintett embert egyből a Timone kórházba szállították, természetesen kivizsgálják” – mondta Agnes Buzyn egészségügyi miniszter a délkelet-franciaországi Marignane repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. A tárcavezető korábban személyesen fogadta az Istres repülőtéren a 180 hazatérő franciát.

„Honfitársaink francia földre értek, ez mindannyiunknak megkönnyebbülés. Örülnek, hogy itthon lehetnek, biztonságban érzik magukat, azt hiszem” – fogalmazott a miniszter.

Elmondta, hogy a hazatérőknek – akiknek a Carry-le-Rouet nevű tengerparti nyaralóhely egyik üdülőközpontját jelölték ki karanténnak – alá kellett írniuk egy nyomtatványt, amely szerint két hétig nem hagyhatják el a központ területét.

Fotó: 123rf

„Azért jöttem, hogy elmagyarázzam nekik, hogyan fogjuk ellenőrizni őket, hogy maszkot kell viselniük, amikor kijönnek a szobájukból” – hangsúlyozta a miniszter. Jelezte azt is, hogy naponta kétszer megvizsgálják a hazatérőket, megmérik a testhőmérsékletüket.

Egy második repülőgéppel további franciák és más uniós állampolgárok várhatóan vasárnap érkeznek meg ugyanezen katonai repülőtérre.

Carry-le-Rouet településen délután 6 órakor általános tájékoztatót tartanak a helyieknek, akik előzőleg nem tudtak arról, hogy a településen lesz a Kínából hazatérők karanténja.

„A lakosoknak természetesen nem kell semmitől sem tartaniuk (...) a vírus főleg tüsszentéssel terjed, rövid 2-3 méteres távolságról” – mondta a miniszter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel