Létrehozva: 2021.07.18.

Kiderült, miért veszélyes a fiatalokra is a koronavírus

A Covid-19-cel kórházba került fiatal felnőtteket is majdnem akkora mértékben sújtják a koronavírus szövődményei, mint az 50 év fölöttieket a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent brit tanulmány szerint.

A 19-49 év közöttiek körében tízből négy esetben alakultak ki vese-, tüdő és más szervi problémák – mutatták ki a kutatók 303 Egyesült Királyságban lévő kórház több mint 73 ezer betegének adatait elemezve, akik a koronavírus-járvány első hullámában – 2020. január 17. és 2020. augusztus 4. között – fertőződtek meg a SARS CoV-2 vírussal.

„Ez nemcsak az idősek és az elesettek betegsége. Az adatok megerősítik azt a tényt, hogy a Covid-19 nem csak egy kis nátha, és fiatal felnőttek is kerülnek kórházba súlyos komplikációkkal, akiknek a jövőben is szükségük van további kezelésre” – idézte Calum Semple professzort, a kutatás vezetőjét a BBC News honlapja.

A tanulmány szerint az összes kórházba került felnőtt beteg mintegy fele szenvedett minimum egy szövődménytől. A legáltalánosabb a vesekárosodás volt, azt követte a tüdő- és szívkárosodás.

Az 50 fölöttiek közül 51 százaléknak volt legalább egy szövődménye. A 30-39 éveseknél ez az arány 37 százalék, a 40-49 évesek esetében 44 százalék.

A kutatók azt is kimutatták, hogy leginkább azoknál alakulhattak ki szövődmények, akik valamilyen krónikus betegségük volt, de a szövődmények kockázata a fiatal, egészséges embereknél is magas volt.

Megállapították, hogy a kórházban kezelt 19-29 évesek 13 százaléka és a 30-39 évesek 17 százaléka képtelen volt önállóan gondoskodni magáról, amikor hazaengedték a kórházból, a családra és a barátokra kellett támaszkodniuk.

A 2020 februárja óta Angliában koronavírus-fertőzéssel kórházba került 406 687 betegnek a 62 százaléka volt 65 fölötti, és 155 866 pedig 65 év alatti. A beoltottság magas aránya az idős és sebezhető lakosság körében azt jelenti, hogy csökkent a kórházba kerültek átlagéletkora.

A tanulmányban a kutatók a rövidtávú, a kórházi kezelés idején fellépett komplikációkra összpontosítottak, a hosszú Covidot nem vizsgálták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg