Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.24.

Kiderült, hogy kell bevenni a napi gyógyszereket

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy víz nélkül nyelt le egy tablettát. Az orvosok azonban ezt egyáltalán nem ajánlják, és nem csak azért, mert félrenyelhetjük az orvosságot! Ez a szokás több okból is rendkívül ártalmas.

Egy tablettát egy pohár vízzel bevenni nemcsak kényelmes, hanem egészséges is. Ha ugyanis megakad a nyelőcsövünkben, akkor hiába oldódik fel idővel, a tömény hatóanyag könnyedén irritációt és gyulladást okozhat. Ebből pedig simán lehet gyomorégés, mellkasi fájdalom, de szélsőséges esetben akár be is gyulladhat, sőt, vérezhet, és ki is lyukadhat a nyelőcső.

Fotó: pixabay.com

A nyelőcsőben nincsenek fájdalomérzékelő idegvégződések, így ha a tabletta kicsi, nem is tudjuk, hogy egyből lement, vagy rátapadt a nyelőcső falára, az utóbbi esetben legfeljebb egy kis kellemetlenséget érzünk. Ha azonban nem csak egy-egy ritka alkalommal, hanem rendszeresen így járunk el, súlyosan károsíthatjuk a saját egészségünket és ez bizony nem játék.

A fájdalomcsillapítók a legveszélyesebbek

Egy török tanulmány szerint szinte bármilyen gyógyszer okozhat fekélyt a nyelőcsőben, de a csontritkulás kezelésére alkalmazott gyógyszerek, az antibiotikumok és a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók különösen veszélyesek. Ez utóbbit a szokásosnál is gyakrabban vesszük be víz nélkül, ha sürgős hatást várunk tőlük egy hirtelen jött fejfájásra. Egy tizenéves amerikai focista például sokszor alkalmazta ezt a módszert és mire kórházba került a nyelőcsöve szó szerint lyukacsos volt. A C-vitamin és vastabletták is problematikusak lehetnek. Persze nem törvényszerű, hogy a gyógyszer mindig megakadjon a nyelőcsőben, ha nem iszunk mellé, de a kockázat egészen biztosan sokkal nagyobb.

Soha ne fekve

A szakértők szerint ne csak pár kortyot igyunk, ha gyógyszert veszünk be, hanem öblítsük le a tablettát egy egész pohár vízzel. Soha ne fekve, hanem mindig ülve vagy állva vegyük be a gyógyszert. Lefekvés előtt legalább 15 perccel nyeljük le az orvosságot, hogy biztonságban tudjon végighaladni a nyelőcsövön.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg

MEDICINA

Durva, mi történik a testeddel, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol