Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.19.

Itt a megoldás, hogy ne kelljen többet sportolni, mégis fogyni kezdj

Jó lenne, ha úgy lehetne feszes tested, hogy ehhez nem kell rendszeresen tornáznod? Egy amerikai kutató kifejlesztett egy olyan hatóanyagot, amely képes a testet olyan állapotba hozni, amilyenbe aerobedzés hatására kerül. Ám a vegyületnek veszélyei is vannak.

A PPARD elnevezésű vegyület, amely egy Ronald Evans nevű biológusprofesszor, a San Diegó-i Salk Institute munkatársa felfedezése, képes a sportolók aerob erőnlétének javítására. Amikor egereknek adták be a szert, az állatok 70 százalékának testében kevesebb lett a zsír, és több az izom. A kutatók szerint így a szer olyanokon is segíthet, akik egészségügyi okok miatt nem tudnak edzeni. Ráadásul a vegyület hatására a test edzés közben is több energiát használ fel.

Evans professzor 2007 óta folytat kísérleteket a vegyülettel, ám az kezdetben rákos daganatokat okozott a kísérleti egereknél. A következő tíz év során Evans professzor kísérletei arra irányultak, hogyan lehetne megoldani, hogy a zsírégető folyamatok felgyorsítása mellett a szer ne növelje a mellékhatások, például a daganatok kockázatát.

A vegyület nemcsak a zsírégető folyamatokat erősíti fel a testben, hanem a kitartást is növeli, valamint a vércukorszint leesésének kockázatát is csökkenti. A kísérleti egerek erőnléte sokat javult a szer hatására: előtte körülbelül 160 percig tudtak futni, a hatóanyag beadása után viszont 270 percet.

Már több gyógyszergyár is érdeklődik az új vegyület embereken való klinikai kipróbálása iránt, mivel az új formulának már nincs rákkeltő mellékhatása.

Amikor a professzor 2007-ben kifejlesztette a vegyület első változatát, titkossá tette a kutatásait, mert félt a szer illegális használatától. 2009-ben egyébként a doppingellenes ügynökség már betiltott egy hasonló vegyületet, amelyet sportolók használtak erőnlétük javítására, és amelyet a feketepiacról szereztek be. Az Endurobol névre hallgató szer esetében betiltották az embereken való kipróbálását, mivel mellékhatásai között ott volt a daganatos betegségek kockázatának növekedése.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg