Létrehozva: 2016.04.22.

Így lett anya a kétvaginájú nő

Nemrégiben különös szexbeszámolóival forgatta fel a netet egy kétvaginájú lány. Most egy szintén kétvaginájú nõ azt árulta el, hogy miként lehetséges kisbabát szülni ilyen különleges intim berendezkedés esetén.

A megkettőzött intimzóna egyáltalán nem hoz dupla örömöt. Az uterus didelphys nevű, viszonylag ritka állapot annyit jelent, hogy egy nőnek minden szaporítószervből, így hüvelyből, méhnyakból és méhből is kettő van, ám ez leginkább a babavállalást teszi majdnem lehetetlenné.

A 32 éves brit Faye Wilkinsnél 14 éves korában diagnosztizálták ezt az állapotot, és figyelmeztették, hogy amennyiben teherbe esik, kisbabáját nehéz lesz időre kihordania. Szinte hihetetlen, de Faye-nek végül mindkét méhéből született egy-egy gyereke: Molly-nak 2009-ben, George-nak pedig 2014-ben adott életet. Sajnos azonban hat vetélést is át kellett élnie. Mostanában viszont azért beszél az állapotáról, mert szeretné, ha többen is tudnának erről a jelenségről.

Faye első menstruációja helyett csak egyre erősebb görcsök jelentkeztek. Az orvosok nem találtak semmit, de Faye egyszer csak erősen vérezni kezdett. Később kiderült, hogy állapota miatt a menstruációs vér nem tudott kiürülni, és egyre csak gyűlt a méhében, ami egyszer csak nem bírta a terhelést, és megrepedt. Két hónap múlva a nő két vagináját műtéttel egyesítették, de figyelmeztették a lányt, hogy két fél méhe miatt nehéz lesz megfogannia.

A nő szaporítószervei még magzatkorban kettőződhettek meg: az eredetileg két csőként induló méh az ő esetében valamiért nem egyesült, vagyis végül kettő lett. A nehézséget ilyenkor a méh kisebb mérete okozza, így ebben az állapotban valamivel gyakrabban fordul elő késői vetélés és koraszülés. Ha sikerül kihordani a babát, a kockázat csökkentése érdekében gyakran császármetszésre van szükség.

Nagyon ritkán, de az is előfordulhat, hogy a nő a két méhében egyszerre esik teherbe, és a babák születése között napok telnek el.

Faye első gyermeke öt vetélés után született meg, a bal méhéből. Öt évvel és egy újabb vetéléssel később George a jobb méhben fejlődött ki. Mindkét gyerek teljesen egészséges, ám Faye elmondta, hogy amikor a vetélései után ismét teherbe esett, csak nagyon óvatosan mert örülni a hírnek. Molly a kiírt idő előtt hét héttel és két nappal született, császármetszéssel, ráadásul a terhesség idején Faye és partnere különvált, így a kismamának ez is komoly stresszt okozott. Amikor mostani partnerével találkozott, szerettek volna közös gyermeket, ám ismét el kellett szenvednie egy vetélést, csak ezután esett teherbe a kisfiával, aki ismét csak a kiírt időpont előtt hét héttel és két nappal született.

Faye saját bevallása szerint mindig elmondta a partnereinek, hogy áll a helyzet, és  lehet, hogy sosem lesz képes gyereket szülni, ám soha nem érezte úgy, hogy ettől kevésbé lenne teljes értékű nő. Az azonban mindig is zavarta, hogy még az orvosok is milyen keveset tudnak erről az állapotról. Tény, hogy létezik olyan műtéti technika, amellyel a két méh egyesíthető, de nem mindig van rá szükség, ha a két méh önmagában jól működik. Ám a két vagina egyesítését általában elvégzik.

Forrás: Daily Mail

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg