Létrehozva: 2020.01.09.

Így gyógyítanak a színek

Vörös a fogfájásra, kék a gondolatok rendezésére, sárga pedig rossz hangulat ellen. Egy rosszul megválasztott falszín krónikus fejfájást, míg egy megfelelő árnyalatú ruha egész napra jó hangulatot biztosíthat számunkra. S nem is kell drága terápiákra járnunk, hogy a színek alapvető hatásait a javunkra fordíthassuk.

Ugyan ez többnyire nem tudatosul soha bennünk, környezetünk színei elektromágneses rezgésükkel folyamatosan kihatnak hangulatunkra. Egy erdei sétához vagy a naplementéhez kapcsolt érzéseink részben a színek miatt olyan hangulatemelőek. A színek kiváltotta reakciókra egyre több tudományos kutatás indul mind a lakberendezés, az orvostudomány területén. Ahhoz, hogy mi is boldoguljunk a színskálán, akár gyógyulásról, öltözködésről vagy lakberendezésről legyen szó, jó ha megismerjük a legfontosabb színek jelentését és gyógyító hatásait.

Vörös:

A boldogság, a vágy, a jólét és a szerelem szimbóluma. A vörös aktivizál, serkenti a vérkeringést, élénkíti a gondolkodást, intenzívebbé, aktívabbá tesz. Az ókori Kínában is ismerték gyulladáscsökkentő hatását, de a XV. századi Európában is vörös ruhát hordtak például a skarlát és a rubeola megelőzésére. A vörös színt ma is sikerrel használják fáradtság, vérszegénység, ízületi gyulladások és a depresszió kezelésére. Ugyanakkor túlzott jelenléte türelmetlenséget és agressziót okozhat. Éppen ezért nappalit, háló- vagy dolgozószobát nem ajánlott vörösre festeni.

Fotó: PROFIMEDIA

A fekete

Bár nem mondhatni éppen vidám színnek, mégis a szekrények legnagyobb részében messze a fekete holmik vannak túlsúlyban. A fekete egyrészt elegáns, másrészt karcsúsít s a legfontosabb, hogy gyakorlatilag mindenkinek jól áll. Az emberek jól érzik benne magukat, mert feltűnés nélkül lehetnek benne csinosak. A feketét ugyanakkor az én keresés színének is tartják, mert könnyen elbújhatunk benne. Egyéb pozitív, hangulatjavító tulajdonsággal sajnos nem rendelkezik.

Sárga

A jókedv, a mozgás színe. Kedvelői általában önbizalommal bíró, kiegyensúlyozott emberek. Egészségi szempontból leginkább az emésztési és az idegrendszeri folyamatokat serkenti, de a bőrre is pozitív hatással van. Túlzott jelenléte azonban hányingert, fejfájást, stresszt is kiválthat. A lakásban így inkább az napközben használt helyiségeket fessük sárgára, a hálószobát semmiképp. A kikapcsolódás és az alvás nyugalmát könnyen megzavarhatja egy élénk, intenzív szín.

Zöld:

Nem véletlen, hogy az emberek szeretik a tavaszt. A szín, mely az újjászületés, a termékenység és a halhatatlanság szimbóluma. Akik a zöldet tartják kedvenc színüknek – még ha tudat alatt is – elsősorban belső harmóniájuk megteremtésére törekszenek. A zöld kiegyensúlyoz, feloldja a stresszt, megnyugtat. Csillapítja a feszült és fájdalmas folyamatokat, és hozzásegít minket belső nyugalmunk megtalálásához. Mind öltözködésben, mind a lakás intimebb helységeiben ajánlott a használata.

Fehér:

A tisztaság, az ártatlanság, az egyértelműség, a születés és egyben a halál szimbóluma is. A fehér a szivárvány összes színét magában foglalja. Talán ezért is kiemelten jótékony a hatása. A színterápiában is a fehér fény bír a legnagyobb rezgésszámmal, így a gyulladások csökkentésében, valamint egyes szerveink működésének serkentésében egyaránt eredményesen használják. Mindemellett az öltözködésben is jó hangulatot, lendületet kölcsönözhet nekünk egy jól megválasztott fehér együttes.

Kék:

A keleti kultúrák kedvenc színe, de világviszonylatban is a kék számít a legnépszerűbbnek. A kék ugyanis az egyetértés, az összhang a tisztaság szimbóluma. Az emberekben nyugalmat, jóérzést ébreszt. Egyáltalán nincs negatív hatással a szervezetre. Ez a szín nem vált ki belőlünk ellenérzést, sokkal inkább bizalmat áraszt magából. Részben ezzel is magyarázható, hogy számos gyógyszer kap kék csomagolást, vagy kerül kék kapszulába. Amennyiben idegesek vagyunk, egy kék helyiség, a tiszta ég vagy akár egy csokor kék virág látványa is sokat segíthet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg