Létrehozva: 2021.05.10.

Háziorvos: így fékezzük meg az indiai mutáns terjedését az újranyitó iskolákban

A népszerű háziorvos szerint az indiai mutáns már a nyakunkon, ezért hamarosan minden megváltozhat.

Dr. Mangó Gabriella háziorvos számos hasznos tanácsot adott már a betegeinek és olvasóinknak is a koronavírus-járvány kapcsán. Ezúttal az indiai mutáns veszélyeire, illetve tüneteire hívja fel a figyelmet Facebook oldalán.

Dr. Mangó Gabriella háziorvos

„Úgy érzem eljött az idő, tekintettel arra, hogy az indiai mutáns is itt kopogtat, és a jövő héttől kissé megváltoznak a körülmények. Nagyon kérek mindenkit, hogy önmagára és másokra felelősen vegye az elkövetkezendő hetek akadályait! Ahol lehet, tartsuk be a védekezés szabályait. Ha valaki a legkisebb felső légúti tünetet, vagy hasi panaszt tapasztalja magán vagy a gyerekén, az izolálja magát, vagy a gyereket, pár hét és kiderül, hogy a beoltottság elég-e, és hogy mennyire tudunk a nyitásnak megfelelni mind fizikálisan, mind pszichésen, mind mentálisan.

– olvasható a dr. Mangó Gabriella friss posztjában.

Életmentő kütyüről is posztolt

Mangó Gabriella a koronavírus-járvány idején hangsúlyozta, életet menthet a 10 ezer forint körüli véroxigénszintmérő, amit érdemes a háztartásoknak beszereznie. Mint korában írta: ha az oxigénszint a normál 90-95 százalékról 85 százalékra csökken, akkor gyorsan kell cselekedni és mentőt kell hívni a beteghez.

Az alacsony véroxigénszint kapcsán nyomatékosítja:

„Ha kell, minél előbb kerüljön kórházba a beteg, mert nagyobb esélye van a túlélésre!” – hangsúlyozza a háziorvos.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vasúti átjáróban próbált előzni a BMW-s, a sorompóval együtt saját magát is elintézte - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel