Létrehozva: 2015.07.20.

Fantasztikus képek! Így lesz a petesejtből kisbaba

A terhesség csodáját a nõk érzik át igazán, hiszen az õ testükben megy végbe a változás. Most már azonban a férfiak is megnézhetik, hogy alakul ki a csoda a nõi testben 9 hónap alatt.

A terhesség során közvetlenül a megtermékenyítésről keveset beszélnek és keveset is tudnak, pedig a fogantatás utáni néhány napban történik szinte a legnagyobb változás a női testben. A megtermékenyített petesejt osztódik, zigótává, majd embrióvá alakul.

Ezalatt az idő alatt a fejlődő embrió végigmegy az egész evolúciós fejlődésen. Hiszen az első napokban még halacskára, majd egy gerinces emlősre kezd hasonlítani. Párhetesen lesz csak igazi emlős kinézete, de egy kis farok rész még ekkor is látható. Csupán a terhesség harmadik hónapjában válik igazi kisemberré.

Eleanor Lutz grafikus készített egy sorozatot a pocakban fejlődő babáról a megtermékenyítéstől egészen a születésig. Célja az elkápráztatás, hogy felismerjük az élet összetettségét.

Hazánkban az abortusz végső határideje 12 hét. Ekkor már a babád a pocakban akkora, hogy elfér a tenyeredben és a tökéletes másolatod. Minden létfontosságú szerve kezdetlegesen, de kialakul.

Ez a kisfilm, nemcsak ámulatba ejtő, de gondolatébresztő is. Felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos minden egyes fázis ahhoz, hogy kialakulhasson az élet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg