Létrehozva: 2020.09.19.

Ezért nem jó ötlet, ha a mobilod az ébresztőórád

Több oka is van annak, miért nem olyan jó ötlet ébresztőóraként használni a telefonodat!

Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy kilépjünk a lakásból a mobiltelefonunk nélkül; sőt, sokszor még a fürdőkádba és az ágyba is visszük magunkkal. Utóbbi már csak azért sem meglepő sokaknak, mert rengeteget használják a telefonjukat egyben ébresztőóraként is, ezért mindig az éjjeliszekrényen pihentetik a készüléket. Pedig egyébként nem érdemes olyan közel tartani magunkhoz alvás közben; egyik szerkesztőnk már ki is próbálta, mi történik, ha két héten át a másik szobában tárolja a telefonját.

1. Rontja az alvás minőségét

Egyrészt amikor lefekszel az ágyba, valószínűleg még végiggörgetsz egyszer a Facebookon, esetleg megnézed az Instagramot és a híreket. Aztán azon kapod magad, hogy bár időben sikerült ágyba bújnod, elrepült az idő netezéssel. Már önmagában ez elég nagy probléma lehet, hiszen kevesebbet alszol miatta, de a készülékből áradó kék fény is ront az alvás minőségén. Emiatt reggel is pont olyan álmosan kelsz, mint lefekvéskor!

2. Belezavar a reggeli rutinodba

Amikor nem volt még okostelefonod, valószínűleg egészen máshogy nézett ki a reggeled! Most viszont az emberek többsége az ébresztő hallatán azonnal kézbe veszi a mobilját, ellenőrizni az üzeneteket, a Facebookot, esetleg az e-maileket, és máris elpazaroltál 10 percet az ágyban arra, hogy netezel. Így könnyű megcsúszni a reggeli rutinnal, aminek többnyire az a vége, hogy kimarad a reggeli, és rohannod kell a munkahelyedre. Ez bárki napját képes elrontani!

3. Nehezebb meghallani

Tudtad, hogy a mobilod nem olyan hangos, mint egy klasszikus ébresztőóra hangja? Nem csak emiatt könnyű egy idő után figyelmen kívül hagyni a csörgését: az agyad napi szinten olyan sokat hallja a telefonodat, hogy egy idő után hozzászokik, és meglehet, hogy a mélyebb álomban szó szerint meg sem hallod a telefonodat. Pláne, ha reggelente még háromszor rányomsz a szundigombra!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg