Létrehozva: 2017.09.12.

Ezért nagyon veszélyes, ha kihagyod a reggeli kávéd

Egy új kutatás szerint egyáltalán nem jó ötlet, ha az egészségre hivatkozva kihagyod a reggeli kávét. Ausztrál tudósok megállapították, hogy kávé nélkül nehezebben emlékszünk bizonyos dolgokra, ráadásul a kávé utáni vágy tovább rongálja a memóriánkat.

Szerző Ripost

Ha megvonják tőlünk a reggeli kávéadagunkat, nemcsak álmosabbak és ingerlékenyebbek vagyunk, hanem a memóriánk sincs a topon. Ezen kívül azt is rosszul ítéljük meg, hogy milyen jól emlékszünk a korábban elhangzottakra – a kávé utáni vágy ugyanis igénybe veszi az agyunkat, és csak kevés teret hagy más, fontos dolgoknak.

Az University of Tasmania kutatói 55 rendszeres kávéfogyasztót vizsgáltak, átlagéletkoruk 30 év volt. A résztvevők naponta legalább egy csészével megittak a frissítő italból, és időnként azon kapták magukat, hogy már a következő kávén gondolkodnak.

A csoport fele a kísérlet napján tartózkodott a kávéivástól, bár a csésze kávé ott volt előtte, a színét és az illatát is látta, illetve érezte. A többiek a szokásos menetrend szerint itták a kávéjukat. Ezután a kutatók arra kérték a kísérlet résztvevőit, hogy 100 szót tanuljanak meg szópárok formájában, végül kikérdezték őket a párok második szavából úgy, hogy az elsőre emlékeztették őket. Egy feleletválasztós listából is ki kellett választaniuk az egymáshoz tartozó szavakat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a kávé utáni vágyódás rontja a memóriát. A szokásos fogyasztási mintázat felborulása ugyanis sokat lefoglal az agy kapacitásából. Ráadásul a kávémegvonásban szenvedők a saját képességeiket is rosszul mérik fel – jobbnak ítélik a memóriájukat, amilyen az valójában.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg