Létrehozva: 2017.09.23.

Ezért látják másképp a dolgokat a nők és a férfiak

A férfiak valóban nem az látják, mint a nõk. Egy kutatás rávilágított, hogy már a megfigyelésnél máshova helyezik a hangsúlyt. És a többirõl még nem is beszéltünk...

Szerző Ripost

Többé már nem közhely, hogy a férfiak és a nők máshogy látják a világot: a Journal of Visionben publikált kutatás szerint a két nem agya teljesen máshogy dolgozza fel a beérkező képeket.

A kutatásban résztvevőket egy szemmozgást követő mérőeszköz elé ültették, majd megjelenítettek előttük egy videochat ablakot egy színész képével. Ezután a gép segítségével azt figyelték, hogy az alany a megjelenített arc melyik területére fókuszál. Anélkül, hogy a kutatók látták volna, férfi vagy nő ül-e a monitor előtt, a szemmozgásból 80%-os pontossággal megállapították az alany nemét.

A nők tekintete többet időzött a vetített arc bal oldalán, főleg a bal szemnél.  A férfiak  is leginkább erre a területre fókuszáltak, de lényegesen rövidebb ideig, mint a nők.

Ennek oka, hogy a jobb agyfélteke – amely a test bal oldalát irányítja – domináns az arcok megfigyelésénél, feldolgozásánál. A kutatást vezető Dr. Antoine Coutrot elmondta, hogy mivel a jobb agyfélteke több információt dolgoz fel a bal szem által befogott, és általában bal oldalra eső információkból, ezért érthető, miért figyelik meg jobban az arc bal felét az emberek. Azonban azzal kapcsolatban, hogy a nőknél miért erősebb ez a jelenség, a tudomány egyelőre nem tud magyarázatot adni. Lehet veleszületett tulajdonságok, de ugyanúgy a társadalmi normák miatt is.

Korábban egyébként az volt a tudományos nézet, hogy az emberek egy általános mintát követnek, amikor arcfelismerésről van szó – de a mostani kutatás rávilágított, hogy egyénenként változó, hogyan dolgozunk fel egy látott arcot. Ezt az egyedi vonást befolyásolja a személyiség, a kulturális háttér, az életkor, a nem, és a neurológiai állapot.

A szemmozgás vizsgálata rengeteg információt ad az agy működéséről, amit többek között az autizmus vagy az ADHD diagnosztizálásában is fel tudnak használni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel