Létrehozva: 2016.04.18.

Elképesztő, mit találtak ki az orvosok: ez segíthet a meddő nőkön

A lombikmódszer és a petesejtek lefagyasztása után most újabb eljárás segítheti gyermekhez a meddõ nõket: a 3D nyomtatás segítségével akár új petefészket is kaphatnak!

A daganatellenes kezelésen átesett, vagy korai menopauzával küzdő nők számára új remény csillant fel. Egyelőre csak nőstény egereken tesztelték az új technikát, ám az eredmények ígéretesek: a 3D nyomtatással létrehozott új petefészek segítségével a nőstény egerek képesek voltak életképes utódoknak életet adni, akik szintén termékenyek voltak.

A kísérletet jegyző kutatók szerint egyszer majd ugyanezzel a technológiával lehet visszaállítani a női termékenységet, ha a problémát a petefészek működési zavara okozza.

A kutatók először digitális képet alkotnak arról a szervről, amit pótolni szeretnének, a 3D nyomtató pedig rétegenként kinyomtatja a struktúrát – ebben az esetben az anyag, amelyből a mesterséges petefészek „készült”, a zselatin volt. Ebbe az „állványzatba” helyezték bele a kutatók az ösztrogéntermelő sejteket, és azokat a petesejt-kezdeményeket, amelyekből végül érett petesejtek lettek – ez utóbbiakat emberi sejtekből vonták ki. A zselatin-struktúra pórusain képesek voltak áthatolni a véráramban levő tápanyagok.

A kutatók most azt tervezik, hogy a kísérleteket sertéseken is megismétlik, és tanulmányozzák a lehetséges mellékhatásokat – ez azonban évekbe is telhet. Elméletben azonban máris elképzelhető, hogy a 3D nyomtatással előállított petefészek és donor-petesejtek segítségével azok is visszanyerjék a termékenységüket, akiknek a petefészke kemoterápia vagy besugárzás miatt nem működik. Az elmélet szerint ezeknek a nőknek a petesejtjeit a kezelés előtt lefagyasztanák, és ezeket a saját petesejteket kapnák vissza a nyomtatott petefészekben, amikor a rákellenes kezelésnek már vége.

Az új technika azoknak is segíthetne, akik korai menopauzában szenvednek, mivel hormontabletták nélkül állíthatná helyre a teherbe eséshez szükséges hormonális állapotot. Minden olyan esetben is hasznos lehetne, ahol a babavállaláshoz donor-petesejtekre van szükség, így ugyanis a babák természetes úton is megfoganhatnának.

A remények szerint 15 éven belül a 3D nyomtatás annyira elterjed majd, hogy más, működő szerveket is elő lehet majd vele állítani – például májat, vesét, vagy akár szívet.

A jelenlegi kísérletek két irányban folynak: a kutatók egyfelől a műtétekhez szükséges műanyagok és fémek 3D nyomtatásával kísérleteznek, másfelől pedig az élő sejtek nyomtatásán dolgoznak. Amerikai kutatóknak korábban sikerült fül-, csont- és izomstruktúrákat készíteniük élő sejtekből, és ezek a szervek hónapokig működtek rágcsálók testében – a vizsgálatok szerint új szövetek és erek képződtek körülöttük. A 3D nyomtatással készült csípőprotéziseket pedig már a brit kórházakban is használnak. Az implantátumok a csonthoz hasonló porózus anyagból készülnek.

Forrás: Daily Mail

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg