Létrehozva: 2019.05.13.

Anafilaxiás sokkot kapott a nő: Nagyon durva, mi váltotta ki a rohamot

Az eset azért különösen hátborzongató, mert bármelyik háziasszonnyal elõfordulhatna. Hiszen egy teljesen ártalmatlannak tûnõ szokásról van szó, ami ennek a nõnek majdnem az életébe került...

Szerző Ripost

Szörnyű dolog történt egy 43 éves japán nővel: egy teljesen átlagos palacsintától ugyanis olyan allergiás sokkot kapott, hogy kórházba kellett szállítani. Néhány falat után zihálni kezdett, kiütések jelentek meg a bőrén, és nem kapott levegőt. Kiderült, hogy a palacsinta olyan lisztből készült, amit évekig nyitott zacskóval tárolt a pincében, és ez majdnem az életébe került…

A kórházban alapos kivizsgálás után kiderült, hogy a nőnek súlyos porallergiája van; és a helytelenül tárolt lisztben annyi poratka tanyázott, hogy kiváltották nála a halálos allergiás reakciót. Ugyanis ha nem érkezik ki időben a mentő, elvesztette volna az életét. A nő később elmondta az orvosoknak, hogy már palacsintasütés közben is érezte, hogy nem stimmel valami: folyt az orra, tüsszögött, de egyáltalán nem gyanakodott a lisztre. Aztán, amikor leült enni a család, megtörtént a baj, és hamar kiderült, hogy a palacsinta okozta a vesztét...

Amikor az orvosok megvizsgálták a lisztet, több, mint 4500 poratkát találtak benne grammonként. Ritka esetekben, ha valaki megeszi a poratkákat, súlyos anafilaxiás sokkot kaphat, ahogyan a neve elhallgatását kérő japán nő. Egyúttal az eset arra is fényt derített, hogy egyáltalán nem mindegy, meddig, és főképpen: hol tároljuk a lisztet…

 

Forrás: Daily Mail

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg