Létrehozva: 2021.04.06.

Amerikai hatóságok: nem kell extrán fertőtleníteni a felületeket a koronavírus miatt

Az új típusú koronavírus leggyakrabban közvetlenül emberről emberre terjed. Az esetek mindösszesen 0,01 százalékában okozza a fertőzést felületeken megtapadt kórokozó, tehát semmi szükség a szokásosnál alaposabb fertőtlenítésre.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) hétfőn kiadott jelentése szerint semmi szükség a felületek szokásosnál alaposabb fertőtlenítésére, ugyanis relatíve alacsony annak a kockázata, hogy a tárgyakon megtapadt Sars-Cov-2 koronavírus-részecskék embereket fertőzzenek meg.

A vírusok terjedésének nem tipikus módja, hogy a velük szennyezett tárgyak, felületek megérintése révén kerüljenek át egyik emberről a másikra. De történhet éppen így is, ezt hívjuk fomite-transzmissziónak. Mivel a Covid-19-et okozó kórokozó terjedéséről sokáig csak nagyon keveset tudunk, ezért az üzletekben és a háztartásokban is megszállottan fertőtlenítették a különböző felületeket, nehogy ilyen formában terjedhessen a járvány.

A CDC egyik friss tanulmánya azonban arra következtetésre jutott, hogy fomite-transzmisszió formájában a koronavírus-fertőzés kockázata rendkívül alacsony: 10 ezer esetből körülbelül 1 ember kapja el így a vírust. Ez az összes fertőzött 0,01 százaléka.

„a SARS-CoV-2 fomit-transzmissziójának relatív kockázata rendkívül alacsony a közvetlen érintkezéshez, a cseppek átadásához vagy a levegőben történő átvitelhez képest”

- olvasható a szövetségi egészségügyi ügynökség jelentésében.

A koronavírusok túlélését vizsgáló tanulmányok szerint a SARS-CoV-2 napokig fertőzőképes tud maradni a különböző felületeken. Rézen 4 óráig, kartonpapíron 24 óráig, műanyagon és rozsdamentes acélon pedig 72 óráig is életben marad. A CDC mindazonáltal megjegyezte, hogy ezek az eredmények „kísérleti körülmények” között születtek, és nem vizsgáltak minden olyan fizikai behatást, amely eltávolíthatja vagy lebontják a vírust, például szellőzést vagy hőmérséklet-változást.

Ezekkel az eredményekkel összhangban az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ frissítette a háztartások tisztítására és fertőtlenítésére vonatkozó irányelveit. A CDC szerint csak akkor kell napi szinten fertőtlenítőszereket használni, ha valaki aktív koronavírus fertőzött. Ha pedig ez a körülmény nem áll fönt, akkor bőven elég 72 óránként megismételni az egyszerű tisztítási eljárásokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg