Létrehozva: 2021.04.20.

A multivitamin készítmények jelentősen csökkentik a koronavírus-fertőzés esélyét

Közel félmillió ember adatainak elemzése után egyértelművé vált a vitaminok fertőzésmegelőző tulajdonsága.

A londoni King's College kutatói egy átfogó vizsgálat során arra a megállapításra jutottak, hogy megközelítőleg 13 százalékkal kisebb valószínűséggel kapja el a koronavírus-fertőzést az a személy, aki rendszeresen szed multivitamin készítményeket – írja a The Telegraph internetes kiadása.

A londoni egyetem tudósai a járvány angliai kirobbanása, azaz tavaly január óta vizsgálják, hogy mely vény nélkül kapható gyógyszerek és gyógyhatású készítmények lehetnek hatékonyak a koronavírus fertőzés ellen.

A kérdés megválószálasa érdekében a kutatók a koronavírus tüneteit produkáló briteket, amerikaikat és svédeket követtek nyomon egy telefonos alkalmazás segítségével majdnem egy éven keresztül. Az applikációban minden önkéntes résztvevő beírhatta, hogy milyen táplálékkiegészítőket és gyógyszereket szed, milyen tüneteket tapasztalt, pozitív lett-e a teszteredménye, enyhe vagy súlyos lefolyású fertőzésen esett át, került-e kórházba stb. (A tanulmányhoz összesen 372 ezer brit, valamint 75 ezer svéd és amerikai állampolgár által szolgáltatott adatokat elemeztek.)

A beérkező válaszok kiértékelése után a szakértők arra jutottak, hogy a multivitamin és probiotikum készítmények 14 százalékkal, az omega-3 12 százalékkal, a D-vitamin pedig 9 százalékkal csökkentette a koronavírus kialakulásának esélyét. A C-vitamin és Cink viszont egyáltalán nem csökkentette a Covid kockázatát.

Fontos megjegyezni, hogy a különböző táplálékkiegészítő készítmények fertőzésmegelőző hatása a nők esetében teljes bizonyossággal, a férfiaknál viszont szinte alig volt kimutatható a statisztikai adatok alapján. A szakértők szerint ez a jelenség elsősorban a férfiak és a nők immunrendszerének biológiai különbségeivel magyarázható.

A BMJ Nutrition Prevention & Health című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerzői arra figyelmeztettek, hogy hosszútávú kísérleteket kell még elvégezni a táplálékkiegészítőkkel, vitaminokkal és nyomelemekkel, mielőtt ajánlásokat tennének a koronavírus-fertőzésmegelőző hatásukkal kapcsolatban.

Multivitamin készítmények. (A kép illusztráció)

Sumantra Ray professzor, a Globális Táplálkozási és Egészségügyi Központ ügyvezető igazgatója elmondta:

„Tisztában vagyunk azzal, hogy egy sor nyomelem és vitamin, köztük a D-vitamin, elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez, ami kulcsfontosságú a fertőzések megelőzésében. Azonban a mai napig kevés meggyőző bizonyíték van arra, hogy a táplálékkiegészítők szedésének bármilyen terápiás hatása lenne a szervezet normális immunválaszának fenntartásán túl. Ez a tanulmány nem azért valósult meg, hogy megválaszolja a táplálékkiegészítők Covid-19-ben betöltött szerepével kapcsolatos kérdéseket. A kutatásoknak ez még mindig egy olyan feltörekvő területe, amely további szigorú vizsgálatokat igényel, mielőtt határozott következtetéseket lehetne levonni arra vonatkozóan, hogy bizonyos táplálékkiegészítők csökkenthetik-e a Covid-19 kockázatát.”

A szakértők szkepticizmusa ellenére fontos említést tenni arról, hogy a King's College kutatási eredményeivel nagyon hasonló következtetésre jutott több különálló tudományos vizsgálat is a témában. Egy svéd kutatás szerint például a multivitaminok 22, a probiotikumok 37, az omega-3 16 és a D-vitamin 19 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés kockázatát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg