Létrehozva: 2018.06.25.

A hosszú élet titkát ez a furcsa testrész rejti, most meg fogsz döbbenni

Vigyázunk a súlyunkra, ellenõriztetjük a látásunkat, de vajon mi a helyzet a lábunkkal? Nem jó ötlet elhanyagolni, mert lehet, hogy épp ettõl függ hosszú távú egészségünk!

Szakértők szerint a lábfejünk szó szerint az egészségünk alapja – ha jó karban tartjuk, nagyobb esélyünk van a sérülések és a fájdalmak, sőt az életet veszélyeztető esések elkerülésére.

A hatvanöt éven felüli felnőttek egyharmada évente legalább egyszer elesik – az esés pedig 75 év fölötti életkorban az egyik vezető baleseti eredetű halálozási ok, mivel combnyaktöréshez és fejsérülésekhez vezethet.

Kár, hogy a lábunkkal leginkább csak akkor törődünk, ha már baj van – sok kellemetlenséget megelőzhetnénk, ha rendszeresen tornáztatnák. A lábunk a testünk, a tartásunk, a mozgásunk alapja, és ha ez az alap gyenge, abból nagy baj lehet.

A lábfej a nagylábujj, a kislábujj és a sarok közti háromszöget alkot, így tartja megfelelő pozícióban a bokát, a térdet és a csípőt. A külső talpél kapcsolatban van a talajjal, míg a belső talpél boltozatos. Ha ennek a háromszögnek felborul az egyensúlya, akár lúdtalp, akár egy rossz cipő miatt, akkor ez a bokára, a térdre és a csípőre, de még a vállra is hatással van. A hát- és nyakfájdalmak, vagy akár a fejfájás is sokszor a nem megfelelő járásnak köszönhető, miközben az ízületek is károsodnak.

A kutatások szerint azok, akiknek a lábfejben levő központi izmaik gyengék, könnyebben elesnek. Ráadásul, ahogy öregszünk, izomtömeget veszít a testünk, így fontos, hogy a lábfejizmaink erősítésére is figyelmet fordítsunk, és a testünkkel kapcsolatos tudatosságunkat is erősítsük.

A lúdtalp az egyik legismertebb lábfejprobléma, amely kisgyerekek esetében még természetes, hat éven felül azonban már kóros lehet. Sokszor térd- vagy csípőfájdalmat okoz, a betegnek pedig általában lúdtalpbetétet kell hordania. Felnőttkorban attól is kialakulhat, ha a bokaszalagok megnyúlnak, például egy bokaficam, miatt – azt azonban kevesen tudják, hogy a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az elhízás is árt a szalagoknak.

A lábunk állapotáról a bőrkeményedések is jelet adnak – megmutatják, hol hárul túlzott terhelés a lábra. A lábujjak végén például a túl nagy cipőtől alakulhat ki bőrkeményedés, míg a túl kicsi cipő a sarkon okozhat problémát. A nagylábujjon növő szőrszálak viszont a láb jó keringésére utalnak.

Próbáld ki a lábtornát!

Állj a fotel mögé, a két bokád közé helyezz egy teniszlabdát. A kezeddel támaszkodj a fotel támlájára, és emelkedj gyorsan lábujjhegyre, majd ereszkedj vissza úgy, hogy a labdát nem ejted ki a lábaid közül. Ha a gyakorlat fájdalmat okoz, az annak a jele, hogy a szalagokkal és a boltozattal már gond van. Kezdd 5 ismétléssel, és fokozatosan növeld húszra az ismétlésszámot.

Egyensúlyozz egy lábon, ha kell, támaszkodj meg egy bútordarabon vagy a falon. Lassan számolj harmincig, majd válts a másik lábra. Haladók becsukott szemmel is megpróbálhatják.

Tegyél egy vastag könyvet a földre, és tedd a szélére a lábujjaidat és a talppárnát. A sarkad maradjon a földön, és kicsit döntsd a lábadat kifelé, a kisujjad felé. Húzd be a feneked, és igyekezz egyenesen állni. Próbáld azt a nyújtást naponta kétszer két percig tartani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel