Létrehozva: 2021.02.12.

A BCG-oltás és a koronavírus-fertőzés kapcsolatát térképezték föl Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Karának kutatói 802 olyan közös fehérjerészletet találtak a BCG-oltás és SARS-CoV-2 vírus között, amelyek szerepet játszhatnak a vírussal szembeni immunválaszban – írta a felsőoktatási intézmény csütörtökön a honlapján.

A Virok Dezső és munkatársai által a rangos Clinical and Translational Immunology folyóiratban megjelent közlemény eredményei fontosak lehetnek a BCG-oltás és a koronavírus-fertőzés immunológiai kapcsolatának felderítésében.

A szakemberek 112 olyan hasonló fehérjerészletet találtak, amelyek szerepet játszhatnak a vírussal szembeni úgynevezett T-sejtes immunválasz működésében. Emellett azonosítottak 690 olyan hasonló fehérjeszakaszt, amelyek a vírussal szembeni ellenanyag-válaszért lehetnek felelősek. Az egyik ilyen közös fehérjerészlet a vírus tüskefehérjéjének azon részén helyezkedik el, amelyhez ha ellenanyag kapcsolódik, akkor semlegesíti a kórokozót.

Fotó: Shutterstock

Virok Dezső kifejtette, hogy a BCG-oltás egy legyengített kórokozót tartalmazó vakcina, amely az emberre nem veszélyes, de a tuberkulózis megelőzésére alkalmas immunválaszt alakít ki. Ezt a vakcinát 1954-től Magyarországon is kötelezően alkalmazzák.

A szakirodalomban közismert, hogy a BCG-oltás más – például különböző légúti fertőzések ellenfertőzések ellen – is véd. Az oltás e védő szerepét a koronavírus-fertőzés esetében is felvetették. Különösen a járvány első hullámában figyelték meg, hogy azokban az országokban, ahol az oltási programot felfüggesztették vagy be sem vezették – mint például Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban -, a járvány drámai mértékben követelt áldozatokat. Ahol viszont a népesség nagy része megkapta ezt a vakcinát, alacsonyabb volt a fertőzések előfordulása és súlyossága – utalt az előzményekre az SZTE Orvosi Mikrobiológiai Intézet docense.

Ezt az is magyarázhatja, hogy a BCG-oltásban és a SARS-CoV-2 vírusban olyan hasonló fehérjerészletek találhatók, amelyeket az immunrendszer az oltás után „megtanul” és későbbi SARS-CoV-2 fertőzésnél felismeri és védekezik a vírus ellen. Ezt a jelenséget keresztimmunitásnak nevezik – magyarázta a kutató.

A kutatók a BCG-oltással kapcsolatos további laboratóriumi vizsgálataikat a magyarországi BACH (BCG-vel a Covid-19 ellen hazánkban) program támogatásával folytatják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg